Indoklás: a Lech Poznan edzőváltása óta rendkívül feljavult a csapat. Míg Chrobak mestert kirúgták a 6. fordulót követően az eredménytelensége miatt, addig Skorza-val szárnyalni kezdtek a srácok és végül 3 GY – 3 D – 1 V mérleget és 18:6 gólarányt tettek le az asztalra! Ha még azt is megnézzük, hogy koránt sem volt könnyű sorsolásuk, hisz a Legia Varsóval (4.), a Jagiellonia-val (1.), a Wisla Krakow-val (3.) és a Belchatow-val (5.) is, úgy pedig még értékesebbé válnak a megszerzett pontok! A Lech lőtte jelenleg a legtöbb gólt a ligában: Hamalainen (5 gólos), Jevtic, Pawlowski, Teodorczyk és Ubiparip (egyaránt 3-3 gólosak) teljesítménye igazán kiemelendő. A csapat tehát kiegyensúlyozott, támadó felfogású, és rendkívül termékeny mostanság, ezek pedig egyenes úton vezetnek a sikerhez! Mai ellenfelük a másodosztályból frissen feljutott Gornik Leczna, amely ugyanis a Division 1-ben kiemelkedett, az élvonalban eléggé bukdácsolnak. Persze egy újonctól nem rossz nyitás a 4 GY – 3 D – 5 V mérleg és a 16:19 gólarány, de ezzel a teljesítménnyel várhatóan egész szezonban az alsóház mezőnyéhez tartoznak majd, többre egyszerűen nem hivatottak. Főleg idegenben gyengék: 1 GY – 5 D mérlegük és 4:13 gólarányuk egy igazi kiesőjelölt csapatéhoz méltó… Ezzel szemben a Poznan hazai pályán, szinte megállíthatatlan volt már az előző szezonban is otthon, hisz az elmúlt 1 évben mindössze 2 alkalommal kapituláltak saját közönségük előtt, 19 GY – 6 D mellett! Nem ragoznám tovább, e 2 csapat között jelenleg óriási játéktudásbeli különbség van, így részemről egy magabiztos és több gólos hazai sikerre számítok. Tippem: 2-0, 3-1