FAQ: a szorzót Bet365-ről válaszottam.

Indoklás: a labdarúgásban nagyon fontos az aktuális forma, és ez alapján egyből megesett a szemem ezen a találkozón.Belgiumban a Charleroi ugyanis nagyon jól játszott eddig a szezonban, de a téli szünet nem jött jól nekik, januárra visszaesett a formájuk, és mindkét meccsükön kikaptak, ami még nem is lenne óriási probléma, ha az egyikkel nem búcsúztak volna el rögtön a belga kupa további küzdelmeitől is. A Kortrijk azonban ott nem volt érdekelt, így míg a Charleroi csak 3 napot pihenhetett az előbb említett, legutóbbi pofon óta, addig a Kortrijk már 1 hete csak erre a találkozóra tud készülni. Ráadásul euforikus hangulatban vannak a hazaiak, az első 2015. évi meccsük ugyanis nagyon jól sikerült: 1-7 -re ütötték ki a bajnokságban az Oostendet, ráadásul idegenben! Bár ma hiányozni fog a Kortrijkből: Keet (1. számú kapus, 20/0), També (védő, 13/0) és Pavlovic (középpályás, 15/2) is, ők már az Ooestende ellen sem voltak bevethetőek, a Charleroi veszteségei pedig egyébként is nagyobbak. Náluk nem játszik majd: Kebano (legjobb csatár, 18/6), Francois (csatár, 20/0), Geraerts (középpályás, 16/1), Ganga (védő, 9/0), Houdret (középpályás, 8/1) és Mandanda (kapus, 5/0) sem. Tavaly 3-szor találkoztak egymással a csapatok, és sosem nyert a nyert a Charleroi (2 Kortrijk győzelem és egy X született). Összességében pedig azt gondolom, hogy a mai meccsnek is leginkább ők az esélyesei, a szurkolóik (képünkön smile hangulatjel ) nagy örömére.

Tippem: 2-0

Végeredmény: 0-0