Az afrikai válogatottak közül Kongó rendelkezik most az egyik legtapasztaltabb és legjobb edzővel, a francia Claude Le Roy (képünkön) ugyanis már 34 éve koptatja a világ kispadjait, és olyan csapatokat edzett már ezalatt, mint például: Kamerun (kétszer is!), Ghána vagy Szenegál, akik közül többet Világbajnokságokra is kijuttatott. Tavaly decemberben vette át Kongó válogatottját, és rögtön a bemutatkozó meccsét leszámítva (ahol 1-0 -ra kikaptak a tartalékos Ghánától), nem rossz az eddigi mérlege: 4 GY – 3 D – 1 V. Az igazi szenzációt a múlt heti Nigéria elleni sikerük jelentette idegenben (2-3), amellyel Kongó jelezte: az új kapitány kezei alatt összeért a csapat, és már a legjobbakkal is fel tudják venni a versenyt. Főleg úgy, hogy a keretet mára olyan tapasztalt játékosok alkotják, mint: Cristopher Samba (Dinamo Moszkva), N’Dinga (Olympiacos), Malonga (Guimaraes), Mouko (Lille), Douniama (Guingamp) vagy az N’Ganga testvérek (Charleroi és Aarau). A kongói futball tehát felszálló ágban van. Ezzel szemben Szudánnál nagy problémák vannak. Az országban évek óta polgárháborús helyzet uralkodik a nagyfokú szegénység miatt, így kisebb bajuk is nagyobb annál, mint hogy a futballal foglalkozzanak… Így eshetett meg, hogy a válogatottjuk tavaly december óta mindössze 1 mérkőzést játszotta, amikor is múlt héten Dél-Afrika leiskolázta őket saját közönségük előtt (0-3). Finoman szólva sincsenek tehát top formában, bár egyébként is azt gondolom, hogy ők nagyon kilógnak ebből az „A” csoportból, és pofozógépként a tökutolsó pozíciójában fejezik majd be a selejtezősorozatot… Ha Kongó elbírt 4 napja a Világbajnoki résztvevő Nigériával, akkor papíron a teljesen motiválatlan és edzetlen Szudán sem jelenthet nekik komoly akadályt. Magabiztos hazai sikert várok, így bátrabbak akár a hendis hazai opciót is megpróbálhatják. Tippem: 2-0, 3-0

 

Végeredmény: 2-0 => NYERT!