FAQ: labdarúgás, Világbajnokság.

Indoklás:

A brazil csapat már biztos továbbjutott és ahhoz, hogy ezt ne első helyen tegye nagy szerencsétlenség kéne, hogy történjen. Ezen kívül fontos megemlíteni, hogy szinte a teljes brazil keret beteg. Rodrigo Lasmar csapatorvos, akihez eleinte csak a sérültek érkeztek – Neymar és Danilo az első csoportmérkőzést követően, Alex Sandro a második meccs után, de mostanra többen is lázzal, hányingerrel keresik fel. A brazil sajtó beszámolója szerint eddig fél csapatra való játékos került Lasmar doktorhoz lázzal, hányingerrel, torokfájással. A baj nem jár egyedül, először a bokasérüléséből lábadozó Neymarról derült ki, hogy lázas, és a Svájc elleni második csoportmérkőzést a hotelszobájában nézte. Másnap Antony hagyta ki az edzést hasonló okok miatt, majd Vinícius Júnior és Lucas Paquetá mutatott vírusos tüneteket. Kedden a hányingerrel küzdő kapus, Alisson nem tudta vállalni a teljes edzésmunkát, a tréning után pedig Raphinha jelezte az újságíróknak a vegyes zónában, hogy elment a hangja. (forrás részekben NSO) Kamerun csapatának valahogy nyernie kéne itt a továbbjutásért és az eddig mutatott játékuk alapján benne lehet egy nagy bravúr ebben a csapatban.

végeredmény: 1-0 => a tipp NYERT! 🙂