FAQ: darts, Grand Slam of Darts.

Indoklás: az eddigi tapasztalatok szerint a PDC férfi játékosai általában le szokta “fagyasztani”, amikor női ellenféllel kell mérkőzniük dartsban. De nem Ryan Joycet (40.), ő ugyanis a tavalyi Világbajnokságon (Dobromyslova ellen) már megmutatta, hogy képes megküzdeni az ezzel a szituációval járó lélektani teherrel! És bár tegnap kikapott, az 1. körben összejátszott közel ~ 100-as átlaga és ~ 60 %-os kiszállózási mutatója engem meggyőzött arról, hogy jó formában van. Ezzel szemben Mikuru Suzuku, a regnáló női BDO világbajnok ugyan tegnap csak döntő legben kapott ki a világ egyik jelenlegi legjobb férfi játékosától (Pricetól), mégsem játszott igazán jól. Gyenge színvonalú meccs volt, mindkét fél részéről rengeteg hibával. Joyce és Suzuki 1. fordulós eredménye is csalóka tehát első ránézésre; ma azonban egymás ellen helyére kerülhet minden. Rohamos léptekben fejlődik a női darts, de még mindig elég nagy a szakadék ahhoz képest, mint amit az erősebb nem képviselői tudnak. Főleg így a világranglistán belüli top50-es pasik, így szerintem Joyce győzelme egy pillanatig sem forog majd itt kétségben. Nagyjából minden 3-4. leget van csak esélye a játéktudásbeli különbségből fakadóan megnyerni Suzukinak; így mivel ez a találkozó csupán 5 nyert legig tart, én 1 legre lövöm itt őt be. Tippem: 5-1

végeredmény: 5-1 => NYERT! 🙂