FAQ: amerikai bajnokság, NCAA. A tipp értelmezése, hogy a Drexel nem kap ki 7 pontnál nagyobb különbséggel.

Indoklás: a Indiana State tegnap ~ 1.1 -es favoritként kapott ki ugyanitt, a formájukat látva pedig meglepő számomra, hogy ma is az ő szorzójuk esik… Mert bár jobb a mérlegük (4-1 vs. 3-2), mint a Drexelnek; de a történethez az is hozzátartozik, hogy egy gyengébb konferencia csoportban, zömében könnyebb ellenfelekkel is mérkőztek eddig meg! Valamint az is, hogy ezt a találkozót semleges csarnokban rendezik majd, így a Sycamoresnek semmilyen előnye nem származik a sorsolás szerinti pályaválasztói jogból! A Dragons ellen pedig talán egyedül az szól, hogy ők is pályán voltak ma hajnalban, tehát pihenőnap nélkül, szintén b2b érkeznek. Ugyanakkor eddig nagyon tisztességes teljesítményt láthattunk tőlük a labda mindkét oldalán és még a vereségeik is elég szorosra sikerültek. Ezek után úgy gondolom, hogy az Indiana Statet is minimum megszorongathatják; de ha a Sycamores ma is rossz napot fog ki, akár el is kaphatják!

végeredmény: 85-81 => NYERT! 🙂