FAQ: Világbajnokság. Szorzó: tippmix.

 

Indoklás: érdekes szorzópárt álmodtak meg ide a fogadó irodák, miközben Ricardo Pietreczko (39.) mindkét eddigi mérkőzésén jobb számokon dobált mindkét fordulóban, mint Luke Humphries (3.)! Persze az angol játékos le is nyilatkozta az után a mérkőzés után, hogy óriási terhet tett a vállára, hogy a torna egyik végső esélyesének van kikiáltva, és ez nyomta rá a bélyegét az akkori teljesítményére. Mert bár alapvetően nem játszott rosszul, önmagához és az elvárásokhoz képest elég visszafogott volt. De akkor mégis mekkora nyomás lesz rajta egy szinte “noname” német ellenféllel szemben? Hiszen ma még inkább sima söprést vár az angol publikum tőle! Én azonban nem vagyok biztos benne, hogy képes lesz majd ennek Humphries megfelelni… Főleg ha esetleg Pietreczko elhozza a bullra dobást, és lesz akár 3 saját kezdésű szettje is a mérkőzésen a németnek! Márpedig erre legalább 50 % az esély ugye. Ehhez képest ez a szorzó bőven tartogat magában értéket. Még ha talán a leendő világbajnok ellen is megyek vele. Bátor, de value bet!

 

Végeredmény: a mérkőzésen 7 szettet játszottak => a tipp NYERT! 🙂