FAQ: a tipp értelmezése, hogy O’Sullivan legalább 3 frame különbséggel nyer.

Indoklás: A 2016-os Masters döntőjében a torna legjobb formában lévő játékosa és a torna meglepetése csap össze. Ronnie az első meccsen ugyan kicsit rozsdásan kezdett Williams ellen, aztán a világelső Selby-t elképesztően színvonalas játékkal verte meg. Bingham ellen az elődöntőben elbukta az első frame-t majd nyert 5-öt. Utána volt 2 frame, ahol Bingham számára a bontás nagyon szerencsésen sikerült, így azokat hozta Ronnie nem is foglalkozott velük, majd végül behúzta a találkozót. Hawkins korántsem játszott eddig ennyire briliánsan. Legyőzte Perry-t az első körben, mai papírforma győzelem, majd az élete egyik legrosszabb meccsét Mark Allen-t tudta legyőzni. Aztán jött az elődöntő. Judd Trump miután megfordította ma mérkőzést és már 4-3 arányban vezetett, a kezében volt a találkozó, majd egy olyan pirosat rontott amit máskor 100-ból 100-szor belökött vlna. Ekkor ugyan még nem volt teljesen veszve a meccs, de Trump-ot szemmel láthatóan annyira megzavarta az a piros, hogy teljesen dekoncentrált lett és könnyű indulókat hagyott Hawkins-nak. Ronnie azonban biztosan nem fog ilyen könnyelmű hibákat elkövetni. A mérkőzés 10 nyert frameig tart, én 5-6-nál többet nem jósolok Hawkins-nak. Tippem: 6-10

1-10 => NYERT!