FAQ: a tipp értelmezése, hogy DNB (~ draw no bet = nincs fogadás döntetlenre) opcióval fogadunk a vendég csapatra, így X esetén a tét visszajár. Alternatív tippként az (x2) kétesélyt javaslom.

Indoklás: egész jól megy eddig idén a dél-amerikai futball, ezért ma is rápróbálok egy mérkőzésre. Az Independiente ugyanis fényévekkel jobb csapat, mint a Godoy Cruz, a kérdés csak az, hogy ez a pályán is megmutatkozik-e? A vezetőedzőjük az a Mauricio Pellegrino, akit az Interből és a Valenciából is ismerhetünk, a keretük pedig több, mint 30 millió fontot ér, köszönhetően például a Denis (csatár, korábban például: Atalanta), Cristian Rodriguez (szélső, Atletico Madrid) és Ortiz (szélső, San Lorenzo, Lanus) nevével fémjelzett klasszisoknak. Az Independiente idén egy titkos favorit lehet az argentin ligában révén hogy ők lesznek az a nagycsapat, amelynek nem kell majd a Libertadores Kupa küzdelmekre koncentrálniuk, így figyelmük nem oszlik majd meg, kevesebbet kell rotálniuk a csapatukat, és nem is lesznek majd a szezon 2. felére annyira fáradtak. Ezáltal várhatóan végig versenyben lesznek a bajnoki címért. Ehhez pedig az ilyen Godoy Cruz szintű kiscsapatokat muszáj verni… Az első fordulóban egyik fél sem játszott igazán jól, de az Independiente legalább nyert (1-0 -ra a Belgrano ellen), míg a Godoynak kaput eltaláló lövése sem volt (0-1 -re kaptak ki a Rosario Central ellen)… Ma ráadásul az Independientébe visszatér majd eltiltásból az azt a meccset kihagyó: Mendez, Ortiz, Benítez és Fernandez is, Denis pedig most már a hírek szerint kezdeni fog, így a vendégek kezdőcsapata erősebb lesz a múlthetitől. A line oddsok alapján a fogadó irodák leginkább X-t várnak, ezért én is bebiztosítom a tippem a DNB-vel, de szerintem van rá esély, hogy behúzza a meccset az előszezonban elég meggyőzően teljesítő (például a River Platet 3-2 -re verő) Independiente. Tippem: 0-1, 0-2

1-1 => A tét visszajár.