FAQ: Salakpályás női Roland Garros. Ezt az opciót a mérkőzésen belül a Játékos főmenüben találjátok meg.

Indoklás: az 1. fordulóban is sikeresen fogadtam már ilyen formában Cori Gauff (25.) ellen, tehát hogy több játékot nyerettem ellene, mint ahogy azt a fogadó iroda statisztikailag feltételezte. A mindössze 17 éves amerikai kislány játéka ugyanis elég kiforratlan még, időnként túl sokat hibázik illetve forrófejűsködik is; ráadásul nem is a salak a kedvenc borítása. Az említett mérkőzésen kis híján még szettet is bukott és csupán 2 szoros játszmában tudta felülmúlni top200-on kívüli ellenfelét! Aki egyébként majdnem dupla annyi játékot csinált ellene, mint amennyit előzetesen a bukméker feltételezett… Láthatóan túlbecsülik tehát az irodák Coco várható teljesítményét az eddigi eredményei és tehetsége alapján. Pedig Qiang Wang (39. most, a 12. hely a legjobbja) is abszolút képes lehet szerintem vele szemben legalább ugyanannyira (9-10 játék); révén hogy a kínai hölgy több, mint ~ 10 éve járja már a WTA Tourt, és volt korában 3. körös is itt Párizsban. Távolkeleti játékos révén persze számára sem a vörös por a legkedvezőbb talaj, de rutinja elég sok van már rajta. Így én egy tisztes helytállásra számítok tőle.

Végeredmény: 6-3, 7-6; a tipp NYERT! 🙂