Indoklás: Florida a Bostonban elszenvedett vereséggel kellemetlen helyzetbe került, úgy is mondhatnánk, hogy szinte kizárt így a rájátszás elcsípése. Mivel azonban még matematikailag lehetséges, ezért mindent ki fognak adni magukból ma is ebben biztos vagyok. Ellenfelüknek már teljesen mindegy ez a meccs, ettől még komolyan fogják venni persze, de a motiváció a hazaiak mellett szól ami nem elhanyagolható dolog. Csapatuk is erősebb és főleg egységesebb a Floridának, így Roberto Luongoval (képünkön) a fedélzeten mindenképp hazai sikert várok. Nem is ragoznám túl, minden a Florida mellett szól, reméljük ez az eredményben is meg fog nyilvánulni. Komoly sérült sehol sincs.

Végeredmény: 6-1 => NYERT!