FAQ: labdarúgás – UEFA Bajnokok Ligája. Ajánlott tét mértéke (bankroll): 1.75 %-a.

Indoklás: egészen elképesztő, ahogy a Feyenoord bekezdett idén a Bajnokok Ligájában. Arne Slot hihetetlenül összerakta ezt a holland csapatot támadásilag, és motivációban. A Feyenoord csak a pechének köszönhetően nem áll jóval előkelőbb helyen itt, hiszen Spanyolországban (Atl. Madrid 3-2) és Olaszországban (Lazio 1-0) is elképesztően balszerencsésen kikaptak. Mondom ezt azért, mert az Atl.Madrid ellen kétszer is vezettek, közel tripla annyiszor építettek támadást, több, mint kétszeres különbség volt a kapura lövési kísérletekben is, és tulajdonképpen szinte minden fontos statisztikai adatban is. Ez pedig óriási dolog, sokan pedig csak egy szerencsés napról beszéltek. Aztán persze a Lazio ellen is kikaptak, de öröm volt nézni a Feyenoordot, hiszen ott is közel dupla annyit volt náluk a labda, többször próbálkoztak, közel tripla annyi passzt adtak, és jóval többet építettek támadást. Otthon pedig beért a henger, a Celticet úgy verték meg 2-0-ára, hogy volt két meg nem adott góljuk is egy kihagyott büntető mellett, a Laziot pedig tükörsimán verték és küldték haza 3 góllal. A hollandok nagyon harapósak lesznek otthon, és mivel óriási fontossággal bír mindkét csapatnak ez a mérkőzés a továbbjutás szempontjából, nem várom azt, hogy akár Simeone, akár Arne Slot megváltoztatja a már eddig is bizonyítottan működő taktikai elemeit. Tippem: 2-1,2-2

-Krisztián-

papíros ód: 01787 H