Indoklás: Az újonc Debrecenről már pár nappal ezelőtt írtam így részletesen nem mennék bele pusztán összefoglalás szintjén, illetve a harmadik meccs tanulságaival kiegészítve. Meglepően ügyes csapat jött össze Debrecenben, erős első két sorral. A problémájuk azonban az, hogy a Ladányi-féle első sor és az orosz légiósokkal felálló második sor után nincs minőségi játékos, csak fiatal tehetségek akinek még idő kell, hogy felvegyék a MOL Liga ritmusát. Továbbá konkrétan a 4. sor még nincs is, tehát sokkal kevesebb emberrel kell megoldani a sorozatos terhelést mindezt ráadásul úgy, hogy a 3. sor kifejezetten gyenge. Ezért is nagy érvágás, hogy a húzóember Vaszjunyin megsérült, nem tudni mikor tér vissza. Pótlását az egyik fiatalnak kellene megoldani, nem hinném hogy sikerülne.

Ferencvárosról még nem írtam, így nagyjából be is mutatom őket. Az utóbbi két évben nagyon nagy fejlődésen mentek keresztül, s bár tavaly utolsó előttiként végeztek a megszerzett 71 pont nem olyan rossz és ez is azt az elméletemet erősíti, hogy a MOL Liga idén rég nem látott kiegyensúlyozott meccseket fog hozni. Tovább erősödtek erre a szezonra, legnagyobb névként Václáv Novák (képünkön) érkezett Érsekújvárról, tavaly 50 pontot szerzett az alapszakaszban idén pedig egyelőre nem szerzett még gólt, de ma úgy érzem meg fogja törni ezt a rossz sorozatot. Érdemes lesz rá tehát figyelnetek! Fradi eddig idén két ponttal áll három meccs után, ennek köszönhető a jó szorzó is rájuk. Azonban a mérkőzéseket vizsgálva feltűnik, hogy kifejezetten jól játszottak valamennyi meccsükön és a balszerencsének köszönhetik, hogy eddig csak ennyi pontot szereztek. Az első meccsükön egy gólos vereséget szenvedtek Miskolcon, ezt követően hosszabbításban nyertek a Brassó ellen és újra egy góllal kaptak ki a DAB ellen, idegenben. Mindezt tették úgy, hogy 145 kapura lövést produkáltak és ők mindössze 108-at kaptak. Ebből a tanulság az, hogy javítani kell a gólszerzés hatékonyságát és csiszolni kell a védelmen, alapjába véve viszont teljesen rendben van minden. Jó csapatról van szó, sokkal több van bennük mint amennyit eddig mutattak. Éppen ezért tűnik ideális ellenfélnek az újonc Debrecen, hogy megszerezzék az első rendes játékidőben aratott győzelmüket.

Összegezve a tippet: Torz a szorzó, méghozzá azért mert a tabellára pillantva olyan mintha két hasonló erők küzdelmét hozó meccsre lenne kilátás, pedig valójában a Ferencváros sokkal jobb és összeszokottabb mint a DHK. A szorzó viszont megengedi azt is, hogy kétesélyes fogadásra szűkítsük a tippünket hiszen még erre is egy nagyon-nagyon jó 1,55-ös szorzót kapunk.

 

Végeredmény: 3-2 => NYERT!