FAQ: röplabda, Magyar Liga – női.

Indoklás:
Hát itt most valaki súlyos tévedésben van annyi bizonyos. Lehet, hogy én, majd a mérkőzés eldönti, de véleményem szerint a Nyíregyháza azért egy jóval komplexebb csapat mint a Balatonfüred és bár eddig ebből a csapategységből illetve kiemelkedő tudásból keveset láttunk, úgy gondolom, hogy 1 héttel a BL előtt meg kell érkezniük a bajnokságban is, és az ilyen meccseket hozniuk kell. A vendégek kétségtelenül a legnagyobbat javuló csapat tavalyhoz képest, érkeztek jó kvalitású légiósok a csapatba akik azért húzzák rendesen az igát, de szerintem a szorzóknak itt fordítva kéne lennie. Az nem kérdés, hogy lehet keresnivalójuk itt, de hogy 1,44-es favoritok legyenek a bajnok vendégeként az számomra döbbenet. Szerintem 4 szoros szettben hozza a Nyíregyháza ezt a meccset.

végeredmény: 25-19, 26-24, 25-22 => NYERT! 🙂