FAQ: kosárlabda, nicaraguai bajnokság, Torneo Carlos Ulloa. A tipp értelmezése, hogy a Rama nem kap ki 13 pontnál nagyobb különbséggel.

Indoklás: a Bonanzának 48 órán belül ez lesz már a 3. mérkőzése, de mivel mostanra biztos play off résztvevőnek számítanak, így szerintem benne van a pakliban, hogy ellazázzák ezt az utolsó fordulót. Számukra ugyanis ez az utolsó alapszakasz mérkőzés, ha ennek vége, akkor utazhatnak haza pihenni és készülni a rájátszásra. Ezek után nem lepne meg, ha ma erősen rotálnák a kezdő ötösüket, és az alapvető húzóembereik maximum a padra ülnének le vagy csak perclimittel játszanának. Ez bőven megadhatja az esélyt az alapvetően hullagyenge Ramának arra, hogy a pluszos hendikepen belül maradjanak; főleg hogy nekik sincs már tétje a mérkőzésnek. Így hazai pályán némi örömjátékkal örvendeztethetik meg szurkolóikat, búcsúzva lassan az idénytől. Igaz, nekik lesz még ezután 2 további találkozójuk is, mivel ők az utóbbi ~ 2 hétben nem játszottak egyszer sem. A Rama tehát pihentebb is, és náluk az alapcsapat fog játszani.

végeredmény: 76-86 => NYERT! 🙂