FAQ: a szorzót Unibetről választottam. Figyelem, Bet365-ön valószínűleg csak az élő fogadások között fog feltűnni 16:00-tól!

Indoklás: a 2 csapat között egyébként is nagy játéktudásbeli különbség van, és nem csak azért, mert a Dinamo egy alapvetően erős és kiegyensúlyozott bajnokságban edződik, míg a Litex a bundázással és a nehéz anyagi körülményekkel is küzdő bolgárban sínylődik… Hanem azért is, mert a Moszkva olyan nemzetközi klasszisokkal rendelkezik, mint Valbuena, Kurányi, Büttner, Vainqueur, Douglas vagy éppen Dzsudzsák Balázs (képünkön). smile hangulatjel A Lovech ilyen szintű játékosokkal még hírmondóban sem találkozott: a keretében a hazai futballistákon és a 3 noname kolumbiai idegenlégióson kívül csupán az egykori szenegáli válogatott Jackson Mendyn (korábban: Freiburg, AC Ajaccio, Levadiakos) akadhat meg a szemünk. Tét nélküli mérkőzésre ritkán fogad szívesen az ember, de ebben a szorzóban most látok értéket, mert az orosz alakulat láthatóan nagyon komolyan vette a felkészülési szezont. Előbb ikszeltek a Litextől fényévekkel jobb másik nagy bolgár klubbal, a Ludogoretssel (1-1), majd elgyepálták a Partizan Belgrádot (4-1), megnyerték Portugáliában az Atlantic Kupát a Köbenhavn (2-1), a Göteborg (2-0) és az Örebro legyőzésével (0-1). Ezeken a meccseken Valbuena fickándozott igazán a maga 3 lőtt góljával, de Kurányi is szerzett 2-t, míg Dzsudzsák 1 gólig jutott. Mindezt azért emelem ki, mert ebből látszott, hogy hiába barátságos meccsek voltak azok is, a Dinamo szinte végig az alapcsapatával játszott, és erre számtok tőlük ma is. A bolgár bajnokság december közepe óta szünetel, így a Litex is kénytelen volt felkészülési meccseket játszani, de az ő eredményeik inkább azt mutatják, hogy még nagyon nem találják önmagukat a téli szünet után… A Lokomotiv Plovdiv (3-0), a Maribor (2-0), de még a Pirin (2-1), egy másodosztályú bolgár klub is megverte őket, így aligha hiszem, hogy ma a Dinamo Moszkva ellen esélyük lenne. Tétmeccs ide vagy oda, szerintem még semleges pályán is ki fog jönni a 2 csapat közötti minőségbeli különbség az oroszok javára.

Tippem: 2-0

Végeredmény: Dinamo Moszkva – Litex Lovech 4-0 => NYERT!