FAQ: A legjobb odds Pinnacle Sports-on elérhető el.

Indoklás: Miután kétszer adtam tippet Colorado meccsre nemrég, majd mindkétszer 3-0-s hátrányból tudtak fordítani, nagyon nagy infó kellett ahhoz, hogy ma bevállaljam őket. Ehhez persze hozzátartozik
egy irreálisan magas odds a Montrealra. Varlamov visszatérését eredetileg mára tervezték, de ez mégse valósulhatott meg, így Pickard kezd ma, aki 3-3-0-val áll jelenleg. Az elmúlt 4 meccsen mind játszott, hol kezdőként, hol becserélt kapusként, mert Berranak nem ment a védés, 93,1%-s védési arányt hozott idén eddig össze. Azonban látszik már rajta is a formahanyatlás, hiába, fiatal kapus még, nincs mentálisan hozzászokva ehhez a tempóhoz. Erre, illetve a sérültlistára alapoztam mai tippem: 3 center is kidőlt, így a csapatba 4-ből 3 center AHL-ből felhívott játékos lesz, tehát olyanok, akik még nem tudták megütni a tartós NHL-ben maradáshoz szükséges szintet. Ben Street, Marc-Andre Cliche, John Mitchell, mind új sérültként vannak számon tartva.
Montrealnál ma Price kezd a kapuban, ez lesz idén a 20. mérkőzése kezdőként. Buffalo elleni második meccsen okosan pihentetve lett, és két vereség után illene ma nyerniük. A csapatban nincs új sérült, Tom Gilbert visszatér ma a csapatba, miután pihentetve volt előző meccsen.
Montreal nagyon kiszámíthatatlan játékstílust mutat, ami egyszer győzelmet, egyszer vereséget ér, a Colorado méterhosszú sérültlistája ellenére is ma szoros meccset várok, nem lepne meg egy hosszabbításba, vagy szétlövésbe torkolló összecsapás sem.

 

Végeredmény: 3-4 => NYERT!