FAQ: Salakpályás női Roland Garros. ezt az opciót a mérkőzésen belül a Játékos főmenüben találjátok meg.

Indoklás: Danielle Rose Collinsnak (57.) érdekes módon ahhoz képest, hogy amerikai, salakon van a legjobb győzelmi mutatója (~ 67 %-os) eddig minden borítás közül. És azok után, hogy a US Openen egy kissé “besült” a keze; itt Párizsban eddig nagyon ül a tenyerese: 2 meccs alatt közel ~ 80 nyerő ütésnél jár már! Ezzel szemben Garbine Muguruza (15.) közel ugyanennyi ki nem kényszerített hibát halmozott az első 2 körben összesen fel… Igaz, a korábbi spanyol világelső javuló tendenciát mutat, de azért annyira nem kell hasra esni szerintem a járvány óta mutatott produkciójától (6 W – 2 L). A 6 győzelméből 3-szor is bukott szettet; és csak a borítás idegen illetve kisebb sérüléssel bajlódó ellenfelekkel szemben tudta hozni a 2-0 arányú továbbjutásokat, de még általában ott sem teljesen tükörsimán (inkább csak 6-4, 6-3 -akra, tehát max. 1-1 breaknyi differenciával). Ezek után arra számítok, hogy  Muguruza erősen megizzad majd itt Collins ellen. Így volt ez köztük tavaly Rómában is salakon, ott is csak döntő szettben jutott tovább (az akkor pedig még jobb formát mutató!) spanyol. Túl van árazva szerintem ez a piac, ennyire nem esélytelen az amerikai a legalább 1 játszma behúzására.

VÉGEREDMÉNY: 2:1[7:5, 2:6, 6:4] => NYERTES 🙂