FAQ: a tipp értelmezése, hogy a mérkőzés végső győztesére fogadunk, tehát a hosszabbítás vagy az esetleges büntetőpárbaj is beleszámít a tippünkbe. Bet365-ön ezt az opciót Nyereményszorzónak hívják.
Indoklás: Kapóra jött a nagyszünet a Flames számára, hiszen januárban némi meglepetésre egészen pocsék mérleget produkált a gárda. 12 meccsen csupán 4 győzelmet számláltak, holott decemberben ugyanennyi meccsszámnál még 9 győzelem állt a nevük mellett. Az All Star szünetben ugyanakkor a szakértők szerint rendezték a sorokat, márpedig ha így van, akkor egy átlagos Calgarytól mindent elsöprő hazai rohamokra számíthatunk, sok korcsolyázással és agresszív presszinggel a támadó zónában. A hazai gárdától eltérően a ’Canes jó kis januárt futott, a 14 meccsen aratott 8 győzelem több, mint amit józan ésszel elvárhattak a csapattól. Nem túl jó ómen azonban számukra, hogy a folyamatos presszinget nem szereti a gárda, amikor ilyennel találkoztak, ritkán úszták meg 3-4 kapott gól alatt. A kapuban ma Lack fog kezdeni, aki legutóbbi 4 meccséből 3-at megnyert, ezalatt 1,48-as kapott gólátlag és 95%-os védési hatékonyság került a neve mellé. Aki azonban közelebbről is ismeri Eddie-t, az tudja, hogy huzamosabb ideig ritkán szokott kiemelkedő teljesítményt hozni, 2-3 meccsenként egy 4-es simán benne van nála a pakliban. A hazai ketrec előtt Ramo lesz, aki viszont utóbbi 4 meccséből 3-at is elvesztett, igaz pont az utolsót egy megbízható teljesítménnyel hozta le. Két hete Ő is benne volt a Calgary 5:2-es égésében Carolinában, de ennek nem tulajdonítok nagy jelentőséget, Ramo még egyszer ilyen rosszul nem fog védeni.
Végezetül nézzük mit mond a statisztika. A Flames 11 meccset játszott hazai jégen keleti csapatok ellen, melyeken egészen imponáló a mérleg: 9 győzelem mellett mindössze 2 vereséget szenvedtek el, a Saddledomban-ban győzni csupán a(z akkor még sziporkázó) Montreal és a Washington volt képes. A ’Canes idegenben nyugati csapatok ellen viszont elég kétarcú játékot mutat, de összességében nem erőlteti túl ezeket a meccseket, ezt támasztja alá az 5 győzelem mellett csúfoskodó 6 veresége is.
Figyelembe véve a pihenőtől elvárható formajavulást, a Flames hagyományosan jó hazai játékát és imponáló mérlegét keleti csapatok ellen, nálam ez a meccs sima hazai.
4-1 => NYERT!