Indoklás: Otthon kezdi meg a Stanley kupáért indított hadjáratát a Boston Bruins (képünkön). Tavaly az alapszakaszban 41 meccsen 31 alkalommal győztek hazai környezetben, ezzel a legjobbnak bizonyultak ebben a mutatóban keleten. Idén is valami hasonló teljesítményt várok tőlük, ma pedig ideális ellenfél lehet nekik a Flyers.

A keret nagyjából egyben maradt, két távozót emelnék ki: Az egyik Johnson, aki kevés lehetőséget kapott Rask mögött a kapuban, a másik pedig Boychuk aki viszont fontos szerepet töltött be a védelemben. Jól járt vele az Islanders… Egy fontos hiányzójuk lesz, ha lehet hinni a tegnapi híreknek akor Krejci (tavaly 80 meccsen 69 pont, ezzel legeredményesebb játékos volt Bostonban) sérülése lassabban gyógyul a vártnál, így az idén első csapatba felhívott Spooner fog a helyén játszani.
Philyben közel sem ennyire rózsás a helyzet, egyáltalán nem látom a csapatban azt a pluszt ami miatt esetleg tudnának valami maradandót alkotni idén. Leigazoltál Del Zottot a védelembe ugyan, de én speciel őt sem tartom olyan eget rengető igazolásnak. Sok fog múlni azon, hogy Mason vagy Emery fog védeni, Masont sokkal de sokkal jobb kapusnak tartom így szerintem ő fog farkasszemet nézni ma a Bruins támadóival. Ezt csak késő este fogjuk megtudni, mindenesetre akárki is kezd, nem ezen fog múlni. A Flyersben egy fontos hiányzó lesz, Timonen marad ki a védelemből.
Összegezve a tippet: Amit idén várok a Bostontól az gyakorlatilag az amit tavaly is játszottak. Brutális védekezés, kimagasló kapusteljesítmény és hatékony támadójáték. Nehéz rajtuk fogást találni, nehezen tudom elképzelni hogy győztesen távozzon a Flyers. Egyedül az okozhat problémát, hogy még csak az első meccs ez idén, de ettől még magabiztos Bruins sikert várok.

Végeredmény: 2-1 => NYERT!