FAQ: a tipp értelmezése, hogy legalább 3 góllal nyer a Plock, 2 gólos sikerük esetén a tét visszajár. Bet365-ön a További hendikep fülön találjátok ezt az opciót.
Indoklás: A csoportkörös meccsek előtt elnézve ezt a csoportot azt lehetett megállapítani, hogy van 4 top csapat, majd hatalmas szakadék és utána a többiek. A Kiel, a Flensburg, a Veszprém és a PSG nem hozható párhuzamba a Celjével, a Zagrebbel, a Besiktassal, vagy épp a Wisla Plockkal. Ezt előre lehetett tudni. Sokkal inkább az volt a kérdés, hogy az 5. helytől lefelé mi lesz a sorrend. De még a maradék 4 csapat közül is kiemelhető kettő, a Zagreb és a Wisla Plock. A Celje és a Besiktas pedig majd el lesz az utolsó két helyen. Ha innen nézzük a jelen állást, tökéletesen minden a papírforma szerint történt eddig. Mindenki ott van, ahova várta a szakma. Tehát ne ijedjünk meg, hogy a Wisla Plock csupán a 6. helyen áll és a Besiktas a 8.-on utolsó. A Plock a nyáron elvesztett 3 meghatározó játékost, köztük két lengyel válogatottat, Syprzakot, aki a Barcelonában játszik azóta és Jurkiewiczet, aki a rivális Kielce csapatát erősíti. Az irányítójuk is távozott, viszont azt kell mondani, hogy megfelelő, minőségi pótlás érkezett, hisz az orosz Zhitnikov nagyon jól végzi a dolgát. Kellett ennek a lengyel csapatnak az idő az összeszokásra, de lassan kezd kialakulni a csapat stílusa. Ezzel szemben a törökök egy semmilyen csapat képét mutatják.
A játékosok nem ütik meg a BL szintjét. Hazai pályán néha tudnak jól teljesíteni, esetleg megszorongatni az ellenfelet, de azért a sorozatot tekintve ezek csak apró fellángolások. Lengyelországban is nyert a Plock, ma is győzelmet várok, hajtanak ők még az 5. helyre, míg a Besiktasnak nagy valószínűséggel az előre is megtippelt utolsó hely jut a csoportban.
29-38 => NYERT!