FAQ: a tipp értelmezése, hogy a mérkőzésen minimum 3 gól születik. A papír alapon fogadók V-re húzzák a 16717. opciót!

Indoklás: eszméletlen szoros eddig a B csoport állása. Azt gondolom senki nem hitte volna, hogy 6 fordulót követően Wales vezeti majd ezt a csoportot, és Izrael valamint Ciprus is harcban lesz még a továbbjutásért! Pedig jelenleg így van, ezért a csoport 2 nagy favoritjának, Belgiumnak és Boszniának is végre össze illene szednie magát, mert ha így folytatják, egyikük biztosan pórul jár, de akár még mindkettő bajba kerülhet… Belgium a sikeresnek mondható VB részvétel után azt hiszem aligha akar majd EB pótselejtezőzni, míg Boszniának a jelenlegi keretével mindenképp csalódás lenne, ha esetleg egyáltalán nem érnék el az 1-3. hely valamelyikét a selejtezőkörben. 2 nagyon motivált csapat találkozik tehát ma egymással, ahol mindkét félnek nagyon kellene a győzelem (az 1-1 pont nem elég, hisz egy esetleges döntetlennel saját magukkal szúrnának ki, a közvetlen riválisaik ugyanis szinte biztosan nyernek ma, így a 2 nagycsapat még rosszabb helyzetbe kerülne!), ezért az első perctől hajtós focit várok a felek részéről, ami sok gólt eredményezhet. A gólzáporhoz kellő támadópotenciál pedig mindkét félben megvan, elég csak Hazard (8 gólos), Lukaku (8 gólos), Fellaini (14 gólos), Benteke (7 gólos) és De Bruyne (7 gólos) illetve Dzeko (42 gólos), Ibisevic (24 gólos), Pjanic (9 gólos) vagy Medunjanin (5 gólos) játékára gondolnunk. Ami miatt még bízhatunk a sok gólban, az a bosnyák csapat védelmének sebezhetősége. Izrael 2 meccs alatt 4-et, Ciprus pedig 1 meccs alatt is 2-t rúgott nekik, ezek után pedig nem lennék meglepve, ha Belgium mondjuk kitömné őket ma… A hercegovinai odavágó sem volt izgalommentes, sok gólhelyzet alakult ki a találkozón, és kisebb csoda, hogy ott végül nem jött le az over (1-1). A felek viszont általában sok gólos meccseket vívtak egymással mindig is, főleg itt Belgiumban (2-4, 4-1), így azt gondolom ma is fogunk látni legalább 3-at. Nálam over. Tippem: 2-1, 2-2, 3-1

Belgium – Bosznia-Hercegovina 3-1 => NYERT!