Indoklás: nem értem ezt a szorzót, szerintem inkább olyan 1,5 körül lenne reális, és csak a Barthelnek talán picit kedvezőbb borításnak szól. Anna Schmiedlová (31. jelenleg a világranglistán) ugyanis bomba formában van június óta (17 GY – 3 V), ami alatt nyert egy salakos WTA tornát Bukarestben, játszott egy salakos elődöntőt Gasteinben, egy keménypályás negyeddöntőt Cincinnatiben, valamint a US Openen is az 1/16 döntőig jutott. A 3 bukása pedig mind csak top25-ös játékosok: Kvitova (4.), Stosur (22.) és Jankovic (25.) ellen csúsztak be, amik teljesen belefértek. A 21 éves szlovák lány ugyan inkább salakborításon érzi otthon magát, de keménypályáról is vannak nagyon szép eredményei. Cincinnatiben például egész könnyen verte azt a Lepchenkót (46.), aki hagyományosan Mona Marthel (47.) egyik mumusa, révén hogy az elmúlt 1 évben 3-szor is kikapott a német az amerikaiból, és ebből 2 idén nyáron esett meg… Azt gondolom talán ezen a párhuzamon keresztül a legkönnyebb összehasonlítani Barthel és Schmiedlová teljesítményét, egymással ugyanis még sosem játszottak. Barthelt többször is láttam mostanában játszani (~ veszíteni), amikor is általában fejben omlott össze. Ha nem jött be neki pár ütés, máris indult a hiszti, és onnantól úgy behergelte magát, hogy még inkább nem ment neki a játék… Schmiedlová azonban pont e téren erős, koncentrációja sokszor a legnehezebb helyzeteket is átsegíteni, vesztes állásról is képes fordítani. Szetthátrányból verte például Cincinnatiban Radwanskát (13.) is, amelyet kevesen mondhatnak el magukról! Barthelről viszont úgy gondolom, hogy nincs ezen a szinten, és soha nem is lesz… Most épp befér a top50-be, de ettől több egyszerűen nincs benne, véleményem szerint ennél előrébb már nem igazán láthatjuk majd a világranglistán. Ellenben a nagyon fiatal, még mindig csak 21 éves Schmiedlovát a magam részéről a top20-ba várom.

4-6, 6-3, 1-6 => NYERT!