FAQ: Világbajnokság – selejtező.

Indoklás: Rendkívül egyoldalú mérkőzés lehet ebből. Kambodzsa válogatottja utoljára 2019 novemberében játszott utoljára mérkőzést, pont itt a VB selejtezőben, ahol egyébként a csoportban egyértelműen pofozógépnek számítanak, hiszen 5 meccsből csak 1 döntetlent sikerült elérniük eddig, azt is még a nyitófordulóban Hong Kong ellen, a többit mind elvesztették, ráadásul nem is akárhogy, hiszen Irán például 14-0-ra nyert ellenük, de Irak is egy 4-est vert nekik. Mindez párosulva az 1:22-es gólarányukkal nem tűnik túl bíztatónak. Nyilvánvalóan ma nyerniük kéne, ha tovább akarnak jutni valahogy, de őszintén szólva ehhez csoda kéne. Nem is lesz bevethető több alapember sem, így javarészt fiatalokkal fognak tudni csak kiállni, akiknek szinte semmiféle nemzetközi rutinjuk nincs vagy max. a padot koptatják csak. Bahrein jóval minőségibb játékosokkal gazdálkodhat, akik ugyan szintén csak a hazai bajnokságban játszanak, annak a nívója azért jóval magasabb a kambodzsaiénál, ráadásul szinte mindenki bevethető. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a 3 pont kötelező, de ezen felül nem ártana kitömni az ellenfelet, ugyanis amilyen szorosan alakul ez a csoport, könnyen lehet, hogy végül csak a gólarány dönt majd arról, hogy az Irak-Irán-Bahrein hármasból ki jut tovább, ki végez a 2. helyen és ki marad le a kvali harmadik szakaszáról. Irán ezt már elintézte, szóval Bahreinen a sor ezúttal.

végeredmény: 8-0 => a tipp NYERT! 🙂