FAQ: Counter Strike, IEM Cologne. A tipp értelmezése, hogy a FUT nem nyer 7 körnél nagyobb különbséggel.
Indoklás: a felek találkoztak már egyszer egymással ezen a tornán, és akkor a FUT nyert 13-11 -re egy BO1-es lebonyolítású mérkőzésen. Na már most a magyar edző: coolio csapatának ez lesz a 2. B2b mérkőzése ezen a versenyen, hiszen korábban a G2-val is már 2-szer csaptak össze. Ugyanazt az ellenfelet hagyományosan elég nehéz azonban 2-szer egymás után megverni egyazon versenyen, ez pedig ebben az esetben is pontosan így történt: először a FUT győzött, másodjára azonban a G2 nyert. Na már most ugyanezen algoritmus alapján papíron a B8-nek is bőven lehet itt esélye. Annál is inkább, mert ez már egy BO3-as lebonyolítású meccs lesz, tehát 2 pályán kell majd a továbbjutásért valakinek győznie! Ha összességében értékeljük az egész tornán nyújtott teljesítményeket, akkor kétségtelenül a FUT játszott jobban, valószínűleg ezért is ők lettek a fogadó irodák favoritja. A szorzópárt azonban túlzónak érzem, mert 1 hónapja Atlantában meg a B8 nyert sima 2-0 -ra velük szemben illetve mert a map pool is elég kiegyenlített. Ezek után úgy gondolom, hogy a B8 ma legalább 1 mapot megnyer, így ez a plusszos hendikep nagyon kedvező opció lehet.
végeredmény: 1-2 (13-10, 9-13, 11-13) => a tipp NYERT! 🙂
