FAQ: ATP Antwerp

De Minaurnak már az antwerpi torna előtt volt Franciaországban pár bemutató mérkőzése, amiből 3/3-at behúzott többek között Evans és Gasquet ellen is, tehát szerintem egy nagyon jó tornát láthatunk majd tőle. Mivel ugyanilyen borításon, ugyanilyen körülmények között sikerült simán megvernie a szebb napokat is látott franciát, nem tudom mitől ne verhetné meg az 1. körben ismét?! Utána egy Lopez vagy Paul érkezhet, de egyrészt egyikük sem igazán érzi otthon magát indoor hardon, másrészt De Minaurt amúgy is egy jobb játékosnak tartom most már egyértelműen náluk. Aztán még egy győzelemre volna a fiúnk az elődöntőtől, amivel nyertes lehet a tippünk. A negyed favoritja ugyebár papíron a hazai játékos Goffin, aki viszont koronavírusos lett és például a múlt heti szentpétervári tornától vissza is kellett lépnie… Így edzeni meg egyáltalán tenisszel foglalkozni nem volt módja a karantén miatt, tehát közel egy hónapja nem játszott tétmeccset, legutóbb a Garroson, tehát salakon játszott. Amúgy sincs mostanában jó formában a belga teniszező, ezzel a karanténnal pedig szerintem az év hátralévő csonka része számára megpecsételődött. Így számomra egyértelműen az ausztrál fiatal srác a negyed, sőt a torna talán legnagyobb favoritja. Legalább egy elődöntőt neki itt össze kéne szednie.

A TIPP NYERTES 🙂