Indoklás: mozgolódik a tabella hátsó fele az angol bajnokságban. A Leicester City óriási hajrával kikerült a kieső zónából, amikor pedig ezen sorokat írom, a Sunderland is vezet meglepetésre az Everton otthonában, így ők is nagy lépést tesznek a bennmaradás felé. Ezzel egy időben az Aston Villa lejjebb csúszik a táblázaton, és továbbra is csak 1 ponttal előzik meg a veszélyzónát. Minden pontra nagy szükségük van tehát, így mindent meg fognak tenni a győzelemért ma is. Nincsenek rossz formában (3 GY – 1 D – 1 V mérleg és 11:8 gólarány), és mint látható, főleg góllövésben remekelnek, amire ma is nagy szükségük lesz, a West Ham ugyanis egy igazi bekkelős gárda. Benteke (12 gólos – képünkön), Agbonlahor (6 gólos) és Weimann (3 gólos) személyében azonban meglesz a hazaiak megfelelő fegyvere a “busz eltolására” a a vendég kapu elől. A WHU számára ugyanis nem igazán maradt már motiváció a hátra lévő meccsekre, tekintve hogy a mostani 9. pozíciójuktól aligha tudnának előrébb jutni a tabellán. Februárra egyébként is belefáradtak az idénybe, és azóta csak hébe-hóba nyeregetnek (2 GY – 5 D – 7 V), és sorra adták le az elmúlt fordulókban a pontokat azoknak a csapatoknak, akiknek nagyobb szükségük volt rá… Erre számítok lényegében ma is, tehát hogy nem fogják túlságosan megnehezíteni az Aston Villa dolgát. Főleg hogy a 2 legjobb támadójuk: Sakho (10 gólos) és Carroll (5 gólos) sem játszik ma, így támadó potenciál aligha lesz a vendégekben, a védelmükből pedig 2 kezdő játékos: Reid és Tomkins sérültek, így talán az átlagtól sebezhetőbbek lesznek. Mindenki magabiztos hazai győzelmet vár, nem véletlen esett az odds 2,4 -ről mostanra 1,9 -ig… Tippem: 2-0

Végeredmény: 1-0 => NYERT!