Indoklás: félelmetes adat, de a tavalyi bajnokság 9. helyezettje, a Sarandi (képünkön) idén még nyeretlen (4 D – 19 V mérleg és 6:22 gólarány)! Ennek fő oka, hogy a bajnokság első szakaszát nem vették túl komolyan, és inkább az Argentin Kupa küzdelmeire koncentráltak, a ligában pedig rendre a cseresor játszott (a másik nagy gondot pedig a sok sérült hiánya okozta). Mostanra onnan viszont már kiestek, így kénytelenek a bajnokságot is komolyan venni. Nyilvánvalóan az ez egyik legerősebb érv a mai győzelmük mellett, no meg az, hogy statisztikailag is nagyon benne van már a valószínűsége, hogy győzni tudnak végre. És mikor máskor sikerülhetnek nekik mindez, ha nem épp egy olyan frissen az élvonalba került kiscsapat ellen, mint a Crucero del Norte? A vendég klub keretének összértéke mindössze 3,5 millió font körül mozog, míg az Arsenalé 12 millió, amely jelentős különbség jelzi, hogy melyik oldalra billen a minőség mérlegének nyelve! Én mindig sokat adok az ilyesmire. Igaz, hogy a Sarandi nem nyert meccset 2014. decembere óta (4 D – 10 V), de a Crucero is elveszítette azóta minden találkozóját idegenben (6 V)… Az Arsenalból 3 védő és 2 középpályás továbbra sem bevethető, a Cruceroból pedig 4 védő és 1 csatár a kimaradó. Nálam ez inkább hazai. Tippem: 2-1

Végeredmény: 1-0 => NYERT!