Indoklás: két a múltjukat tekintve patinás svéd klub találkozik ma egymással, a jelen korban azonban egyértelműen a stockholmiak a jobb csapat. Az AIK tavaly 3. volt a bajnokságban, míg a Helsingborg a 9. Idén eddig 10 fordulót követően közvetlenül egymás mögött (a 7. és 8. pozícióban) állnak a tabellán, de én nem érzem rangadónak a találkozót. A Helsingborg ugyanis úgy áll 4 GY – 2 D – 4 V mérleggel, hogy csak 1 igazán nagy skalpja van (a 3. Norrkopinget verték 3-1 -re), azon kívül csupa gyenge csapatot voltak csak képesek legyűrni (és őket is csak minimális különbségekkel). Ezzel szemben az AIK nagyon szépen kezdte a szezont, és csak azért mutatnak első ránézésre jelenleg gyengébb formát, mert az elmúlt 3 fordulóban csupa rangadó várt rájuk. Ezeken leikszelték a Djurgardent (4.) valamitn a Norrkopinget (3.), ráadásul jó játékkal és mindkettőnek 2-2 gólt rúgva; és csak a listavezető Göteborgtól kaptak ki. Nem gondolom tehát, hogy rossz formában lennének, a 2 pont ugyanis teljesen elfogadható teljesítmény 3 ilyen nehéz meccs után, főleg hogy ebből 2-t idegenben játszottak! Érzik ezt a fogadó irodák is, ezért egy viszonylag alacsony szorzót határoztak meg a Stockholmra, pedig ha csak a tabellát nézték volna, legalább 1,8 körül kellett volna, hogy adjanak az AIK-ra. Az, hogy még annyit sem kaptunk, az azt jelzi, hogy ők is leginkább hazai győzelmet várnak a mai találkozóra! Már csak azért is, mert ezen a pályán 5 éve nem nyert a Helsingborg, és a fanatikus közönsége (képünkön smile hangulatjel ) előtt hagyományosan erős AIK általában rendre verni szokta itt őket. A hazai oldalról egy védő: Vaisanen (6/1), míg a vendégektől egy középpályás: Wede (3/1) nem bevethető, a keretek tehát szinte teljesen. Erősebbnek érzem a Stockholmot. Tippem: 2-1

Végeredmény: 3-1 => NYERT!