FAQ: Ausztrál futball, AFL. Az opció a Végső győztes fül alatt, az Norm Smith Medalist lehetőségei között található.

Indoklás:

2011 óta nem fordult elő, hogy két Viktória állambeli csapat találkozzon a Grand Finalben, idén erre kerül sor. A jelenkor két legkiválóbb játékosa, hazai oldalon Dustin Martin, míg a vendégeknél Patrick Dangerfield fogja a csapatát vezetni, várhatóan egy remek mérkőzésen. A Tigers négy év alatt a harmadik győzelmét szerezheti meg, míg a Cats Gary Ablett harmadik győzelméért száll ma harcba. A helyszín a G, vagyis Gabba, ami Brisbaneben található, így elmondható, hogy mindkét csapat semleges pályán mérkőzik ma meg. Ömlik az eső jelenleg, ez nem is fog elállni, be is zuhannak az összesített pontok határai, mivel ilyen időjárásban jelentősen megnehezedik a pontszerzés. 30000 néző lesz ma ott, ez a jelenlegi teltház a vírus miatt, mintegy 20 perc alatt fogytak el a jegyek, nem véletlen ez a hatalmas érdeklődés.

Kezdjük a sort a vendégekkel. Nem akarom, illetve nem is tudom elhinni, hogy őket hozták ki underdogként a bukik. Bár látni lehetett, hogy még a hazai pályáért „járó” hendikep előnyt sem adták meg nekik, az olló még jobban záródott, -3,5-ről indult a Richmond, már csak -1,5-es határral lehet őket indítani. Ez jót jelent, lassan kezd helyre állni a piac. A Geelong ugye az a csapat, aki idén az egyetlen csapat volt a rájátszásban, aki elérte volna a 100 pontot, illetve aki ennyire dominánsan tudott volna játszani. A Magpies ellen kezdték a rájátszást, mivel a Port Adelaide ellen alulmaradtak, lucky looser ágon mehettek tovább. A Collingwood 68 (!) pontos különbséggel nyertek Hawkinsék, ahol idei rekordot döntöttek a 15 góllal, illetve a 25 pontszerző játékkal. A kapott pontmennyiség is rekord volt, negyeddöntőben még soha nem engedett csapat ilyen kevés pontot. Összecsomagolták a feltörekvő Collingwoodot, majd jött az alapszakasz második Brisbane, akiknek ismét alig volt esélyük. Még az első félidőben csak-csak tudták tartani a lépést a Macskákkal, a harmadik-negyedik játékrészben 50-15 (!)-re nyertek Dangerfieldék. Újabb rekord dőlt meg, mivel 27 alkalommal szereztek pontot Neale-ék ellen, akiknek mindössze 42 pont jött össze a találkozón, pedig a liga egyik legerősebb támadóalakulatáról beszélünk esetükben.

A Richmond játéka eddig nem volt meggyőző. A harmadik helyen zárták az alapszakaszt, így az első mérkőzésük a második Brisbane ellen volt, akik meg is verték a Tigerst, így nekik is a lucky looser ágon kellett folytatniuk a rájátszást. A St. Kilda ellen meggyőző teljesítmény mutattak, bár a Saints közel sem erős csapat. Múlt héten az alapszakasz győztes Port Adeliade ellen léptek pályára az elődöntőben, ahol egy végtelenül izgalmas és szoros mérkőzést játszottak Martinék, végül 40-46 arányban nyertek. Komplex csapat ez a Tigers, sok átlagos játékosuk van néhány igazi sztár mellett, de idén nagyon csendes idénye volt Jack Riewoldtnak, aki nélkül Martin eléggé egyedül érezheti magát. Sem Lynch, sem Castagna nem teszi oda magát eléggé az idei rájátszásban, aminek ma komoly következményei lehetnek. Mindkét együttes teljes kerettel érkezik a döntőre, mindenki játszani szeretne, és az előzetes hírek szerint tényleg minden játékos vállalja a játékot. Idén már egyszer találkoztak a felek, bő egy hónapja 57-31 arányban nyert a Tigers, de gyorsan hozzá kell tenni, hogy számos kezdőjük hiányzott, mint például Gary Ablett. Mivel ma szakadni fog az eső, illetve remek védelmek lépnek pályára, így a kevés pont ismét jó opció lehet a végén.

Nagyon nehéz esőben jósolni, mivel az elmúlt években mindig jó idő volt, igaz, nem is ilyenkor szokták játszani ezt a döntőt. Amiből viszont lehet építkezni, az a Cats brutális támadósora, a hatékonyságuk, illetve a védelmük, ami olyan performanszra volt képes az elmúlt hetekben, amire sohasem, semelyik együttes. Patrcik Dangerfield, a csapat legkiemelkedőbb játékosa elmondta, hogy addig nem érzi magát teljesnek, amíg nem nyeri meg a döntőt, ezen kívül minden egyéni elismerést begyűjtött már Pat. Amikor múlt héten megnéztem mindkét mérkőzést, már a Richmond győzelme után tudtam, hogy ezt az opciót fogom elvinni, majd később, a Cats győzelme csak megerősített a hitemben. Szerencsére a bukik remek oddsokat kínáltak nekünk, igyekszünk is élni velük. Alapvetően a vendégek győzelmét favorizálnám, ideális körülmények között biztosan. Mivel ma elég rossz idő lesz, így azt nem merem kijelenteni, hogy jobbak lesznek a vendégek, viszont az igen, hogy ha esetleg elveszítenék a mérkőzést, akkor is lőtávolon belül maradnak.

végeredmény: Dustin Martin nyerte a címet => a tipp NYERT! 🙂