Sziasztok!

Július 1-től a magyar bankok állami utasításra igyekeznek majd blokkolni a bankkártyás befizetéseket a külföldi fogadó irodákhoz illetve online kaszinókhoz (hogy ezzel is leginkább a tippmixProt és a Vegas.hu -t hozzák helyzeti előnybe a magyar szerencsejáték piacokon).

És bár amikor legutóbb (2017-ben) utoljára próbálkozott valami ehhez hasonló intézkedéssel (~ hogy blokkoltatták a NAV-val a külföldi fogadó irodák URL linkjeit) a NER, az elég érzékenyen érintette a magyar sportfogadói társadalmat is; azt gondolom most nincs okunk a pánikra. Máris mondom, hogy miért:

1, Először is azért, mert ahogy az említett 2017-es intézkedésekről is kimondta utána rá pár évvel az Európai Unió Bírósága, hogy közösségi alapelveket sért, úgy vélhetően most is gyorsan ki fog derülni, hogy jogellenes az ilyesfajta állami piaci terjeszkedési törekvés. Éppen ezért ahogy akkor gyorsan megbüntette érte Magyarországot az EU, várhatóan emiatt is ismét el leszünk meszelve; és aztán ugyanúgy vissza lesz vonva a blokkolás (~ ahogy az történt később az URL címek esetében is).

2, Másodszor mert az utóbbi években annyi új alternatív fizetési mód (pl.: Wise, Revolut, ApplePay, kriptovalutás) jelent meg az online világban a már egyébként is régóta stabilan működő rendszerek (pl.: Paypal, Paysafe Card, Skrill, Neteller) mellett, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vált mindet egyszerre ellenőrizni és blokkolni. Így hiába lövi ki a magyar állam a bankkártyás fizetési módot, attól még aki továbbra is normális helyeken akar majd online fogadni, az úgyis talál a módot arra, hogy a bankrollját a kedvenc bukmékerénél vezetett számlájára eljuttassa. Tehát bőven létezik már manapság elég kerülőút / kiskapu felmerülni készülő a problémára!

3, Harmadrészt azt gondolom, hogy a fogadó irodák is tanultak a 2017-es esetből, és mostanra sokkal inkább megtanultak informatikailag alkalmazkodni a folyamatosan változó piaci környezethez. Így bár akkoriban még elsőre lesokkolta őket az, hogy egyik napról a másikra hirtelen elérhetetlenné váltak a központi domain-jeik, és kicsit lassan indították be az új, alternatív URL címeiken az új weboldalaik; most biztosan sokkal gyorsabban igyekeznek majd számunkra új befizetési módokat felkínálni. Valószínűleg már most is azon dolgoznak, hogy miután majd megcsappannak a bankkártyás befizetéseik, akkor milyen alternatív lehetőségekkel segítsék a további zavartalan játékhoz a felhasználóik. Én tehát arra számítok, hogy a legtöbb bukmékernél a következő hetekben sorra jelennek majd meg az új befizetési módok, amik között bizonyára mindenki megtalálja majd a számára legkényelmesebben használhatót.

4, Ezen kívül érdemes megemlíteni, hogy már most is léteznek olyan informatikai biztonsági módszerek (pl.: a “maszkírozás”), amelyekkel egy webshop szinte visszakövethetetlenné tudja tenni egy vásárló számára, hogy pontosan hol is kötött ki az ő bankkártyás fizetése. Eddig ezeket főleg olyan iparágakban használták (pl: webcam szex), ahol a vásárlóknak is érdekében állt a teljes diszkréció megőrzése, hogy a például bankszámla kivonatukról vagy a banki visszajelző SMS-eikből lehetőleg ne derüljön ki (mondjuk a feleségük számára…), hogy mire is költötte el a pénzét. Arra is számítok tehát, hogy mostantól a külföldi fogadó irodák is alkalmaznak majd bizonyos fajta maszkolásokat a bankkártyás befizetésekkel kapcsolatban, amivel pedig át fogják tudni verni a magyar bankokat, kijátszva ezzel a blokkolásokat.

5, Aki bennünket követ, és (vagy legalább zömében) csak a mi tippjeink rakja (illetve betartja a bankroll menedzsment ajánlásaink!), annak általában úgyis eleve ritkán kell befelé fizetnie a fogadó irodájához, és inkább a kiutalások a valószínűbbek illetve sűrűbbek. Ezáltal akinek van anyagi lehetősége még most július 1.-ig egy jelentősebb bankrollt felkészítenie az online számlájára, annak jó eséllyel 2023-ban ezt már nem kell majd többször megtennie; ezáltal pedig nem fogja túlzottan idegesíteni ez a blokkolósdi sem. Az év hátralévő részét a segítségünkkel (remélhetően) végig plusszolva pedig bőven el tudja majd húzni az időt (az esetleges következő befizetésével) addig, amíg lezajlik a háttérben ez az újabb jogi / informatikai / gazdasági kötélhúzó verseny az EU és MO között. Előrefelé is menekülhetünk tehát a problémától, amivel megkímélhetjük magunkat a kellemetlenségtől! Érdemes tehát időben lépni, és felkészülni a változásokra!

+1, Aki mindennek ellenére is pánikol attól, hogy “jaj, mi lesz most?” illetve aki már most tudja előre, hogy ő semmiképp sem lesz hajlandó áttérni más befizetési módokra, mert csak a bankkártyásat szeretné továbbra is használni erre a célra, mi azt az embert sem fogjuk az út szélén hagyni. Gondolkodunk ugyanis egy olyan új csomagon, amelyben csak papír alapon / tippmixPron is fogadható eseményeket teszünk közzé, ezáltal aki július 1. után inkább csak azokon a platformokon játszana majd tovább a külföldi fogadó irodák helyett, természetesen annak is fogunk tudni adni a jövőben nyerő tippeket! Így aki majd abban a projektben lesz a jövőben előfizetőnk, gyakorlatilag egyáltalán nem fogják érinteni ezek a friss törvényi változások, amelyről ez az írásom szólt.

Szóval a lénye: NO STRESS! 🙂 😉 #Ákos

https://www.youtube.com/watch?v=bVRnMrl2oj8