FAQ: UFC 235. Férfi váltósúlyú címmérkőzés.

Indoklás: óriási taktikai csata várható ezen a meccsen.
Tyron Woodley minden bizonnyal az egyik legunalmasabb bajnoka a UFC-nek, de az vitathatatlan, hogy nagyon jó game plannel szokott kiállni minden bunyóra, amit ő pontról pontra követ és megvalósít. Már a Strikeforce-nál is majdnem bajnok lett, igazán a UFC-ben kezdte bontogatni a szárnyát. AZ első komolyabb győzelme a Condit elleni, ezután MacDonald ellen már kikapott, akinek egyébként 1 meneten belül szerintem finishelte is volna. Nem sokkal később jött egy magabiztos győzelem Dong Hyun ellen, majd egy igencsak vitatható pontozásos győzelem Gastelum ellen és utána ismét egy magabiztos kiütéses győzelem Lawler ellen. Thompson elleni 1. meccs döntetlen volt, ide-oda pontozható volt, a 2. meccset épphogy elhozta Woodley. Maia ellen okosan nem ment a földre, inkább állóban simán kipontozta, utána jött még egy Till elleni sima győzelem, amire fogadtunk is. Volt itt tehát jó pár hajszálvékony győzelem, ami simán alakulhatott volna másképp is. Az utóbbi években rendre ilyen-olyan specialistákat vert meg (kickbox, BJJ), de egy jó birkózó ellen nem mostanság láthattuk. A UFC történetének elvileg legjobb TDD-je az övé (97,6%), de azért jó pár jó grapplerrel meggyűjt a baja, az összes veresége ilyen stílusú bunyósoktól jött (Marquardt, Shields, MacDonald).
Ezért is gondolom, hogy azért Kamaru Usmannak lehet itt keresni valója… Anno az Ultimate Fighterben tűnt fent, onnan került végül a UFC-hez és azóta is magabiztosan menetel. Személyében egy szintén kiváló birkózót ismerhetünk meg, akit rögtön bedobtak a mélyebb vízbe Edwards ellen, azonban simán vette az akadályt. Majd jött Warlley Alves, aki előtte Covingtont kopogtatta, őt is simán verte, aztán Strickland, Sergio Moraes, Weber Meek, Maia és végül Dos Anjos. Elég változatos névsor itt is és a legkomolyabb, hogy egy percig nem volt veszélyben. Legutóbb ugyan fogadtunk arra, hogy RDA-t verni fogja pontozással, de hogy ennyire simán, azt nem gondoltam volna, ugyanis kb. momentuma nem volt a brazilnak, Usman 5 meneten keresztül nyomta a folyamatos pressure-t, amire egyszerűen nem érkezett válasz.
Igazából, ha őszinte akarok lenni, Usman szinte pontosan ugyanaz a bunyós, mint Woodley, csak fiatalabb 5 évvel és valamivel kisebb ütőereje van. Woodley pályafutása során azért sokszor láttuk azt, hogy átalszik/elenged meneteket, de ezúttal ilyen biztosan nem következhet be, ugyanis a nigériai folyamatosan menni fog rá és nyomja ezerrel a pressure-t. Állva valamelyest valóban Woodley tűnik a jobbnak és való igaz, hogy nagyon jó a TDD-je, de 25 perc alatt szerintem párszor képes lesz földre vinni az amerikait és akár ott is tartani. Kardióban is szerintem Usmannál az előny, a pontozásra fog menni és Woodley bizony hamarabb fáradhat el. Mivel engem a jó birkózók ellen nem igazán győzött meg korábban Woodley és mivel mostanság nem is nagyon kellett használnia, ellene megyek. Nagyon hasonló harcosok, legrosszabb esetben is azt mondom, hogy pénzfeldobás a dolog, úgy pedig a 2,62 nyilván jobban hangzik. Woodley esélye a győzelemre, szerintem csakis a KO lehet. ebből a szempontból annyira neme volt még tesztelve az afrikai.

Végeredmény: Usman győzött (5. menet – pontozással) => A tipp NYERT!