FAQ: Autszrál futball, AFL. A tipp elérése: a mérkőzésre kattintva, a „Több gólos játékosok” fül alatt található.

Indoklás: az utolsó fordulóban még mindig rendeznek kiváló mérkőzéseket, amelyek hatalmas jelentőséggel bírnak. Ilyen találkozó a West Coast és a Hawthorn összecsapása is. A hazai csapat már régen készülhet a rájátszásra, nekik csak annyiban van jelentősége a találkozónak, hogy akár a második helyen is végezhetnek, amely különlegesen fontos szereppel bír, ugyanis ilyenkor a másik ágra kerülnek, mint a bajnok, illetve minden mérkőzésüket hazai pályán játszhatják. A Hawthorn pedig az egyik a négy csapat közül akinek még van esélye a 8., egyben utolsó rájátszást érő hely megszerzésére. Ehhez csak nyerniük kell.
A csapat legjobb góllövője, Luke Breust feladata lesz ma is a csapat cipelése: Breust a pozíciójának a legjobb játékosa az egész ligában, aki idén már 31 gólnál jár. A kis csatár 1,9 gólt átlagol a karrierje során, amely abszolút elit kategóriába tartozik a posztján, ugyanis Breust csak 184 cm magas és 84 kg nehéz, így a key-forwardoktól (Cameron, Darling, Hawkins) fizikálisan elmarad. Igazából kevés fegyvere van a Hawksnak, Breuston kívül csak Wingard, Gunston és Roughead az, akire komolyan lehet számítani. Mivel Breust az első számú csatár, és ő alakítja ki a legtöbb helyzetet, így abban bízok, hogy ma is betalál, legalább 2 alkalommal.

Végeredmény: Breust 3 gólt szerzett => A tipp NYERT!