FAQ: US Open. A tipp eredeti publikálásának ideje a prémium csoportban: 2019.08.30.

Indoklás: mesésen alakul Nadal számára a torna. Már előzetesen is kedvező sorsolást kapott, hiszen azért Djokovic és Federer a tábla másik felén kapott helyett, és azóta csak még jobb lett a helyzete azzal, hogy kiesett egy halom kiemelt is, köztük Thiem, Khachanov és RBA is. Ráadásul ugye Kokkinakis ki sem állt ellene, szóval az első héten csupán 2 meccset kell játszania. A következő körben az a Chung jön, aki alig játszott idén sérülés miatt, és már így is 5 meccs van a lábában a selejtezővel együtt, plusz az utolsó 2 meccsén 10 szettet játszott. Utána Isner/Cilic, akik hasonló cipőben járnak, mint a dél-koreai, bár azért talán Cilic van közülük a legjobb állapotban. Noha még így is borzasztóan gyengén játszik a horvát. A negyeddöntőben Zverev szerintem már-már álomszerű ellenfél lenne, ha nem ő, akkor talán Schwartzman érhet oda. Az argentin azért képes nagy játékra, de azért nem egy megoldhatatlan feladat. Az elődöntős ellenfél ilyen távlatból nyilván nehéz kérdés, de legrosszabb esetben Kyrgios jöhetne. Tőle tartanék is, de engem nagyon meglepne, ha ilyen messzire eljutna a tornán az aussie. Ugyanis neki sincsenek minőségi ellenfelei, így pedig számára nagyon nehéz lesz fenntartani a fókuszt. A tábla másik fele pedig szerintem nagyon bizonytalan. Djokovic vállsérüléssel bajlódik, Londero ellen elég nehezen jutott tovább, nem csodálkoznék, ha viszonylag hamar kiesne, akár egy Wawrinka ellen. Federer szimplán csak borzasztóan játszik. Nagal ellen szettet veszíteni és ennyire gyengén adogatni, ennyi hibával…? Medvedevet kb. minden meccsen ápolni kellett, ami nem csoda, túl sok meccset játszott le az utóbbi hetekben már… Nálam Nadal az első számú favorit innentől kezdve, jó odds.

Végeredmény: Nadal megnyerte az US Open-t => A tipp NYERT!