FAQ: Perui bajnokság, Liga 1 – Clausura. A tipp értelmezése, hogy DNB (~ draw no bet = nincs fogadás döntetlenre) opcióval fogadunk a vendég csapatra, így X esetén a tét visszajár. Alternatív tippként az (x2) dupla esélyes opciót javaslom.

Indoklás: áll a bál az Union Comercionál! A gárda ugyanis több rendben nem tartotta be a Perui Labdarúgó Szövetség által támasztott kritériumokat a hazai mérkőzéseik megrendezését illetően; majd amikor az megbüntette ezért őket, akkor az Union Comercio meghamisított bizonyítékokkal próbálta alátámasztani a történet saját verzióját. Ennek először csak 4 pontos levonás lett a következménye; mióta azonban kiderült az okirat hamisítás is, így ez már törvénysértésnek számít és bíróságon kell majd felelnie érte a klub vezetőinek! Egyes források szerint akár ki is zárhatják a ligából az Union Comerciot, vagy pedig akkora pénzbírság néz majd ki számukra, amelybe kb. bele is rokkannak anyagilag, és akkor meg amiatt fognak inkább önként kiesni a másodosztályba… Ez a káosz pedig, amely már hetek óta tart a hazai gárdánál; értelemszerűen az “őszi” bajnoki címért küzdő Lima malmára hajthatja a vizet. Eleve több, mint dupla olyan értékes / erős a keretük, mint az Unioné; sokkal jobb formában is vannak (~ 4 GY – 3 D mérleg és 15:10 gólarány, szemben a zsinórban 4 vereséggel…); és a motivációjuk is több a jó szereplésre. Ezek után meglepne, ha kikapnának. Szerintem nyerni fognak. Tippem: 0-2

Végeredmény: 2-3 => A tipp NYERT!

error: Ez a tartalom szerzői jog által védett!