FAQ: amerikai futball, NFL, 2020-as draft. A tipp értelmezése, hogy Tagovailoa a MD-hoz kerül a játékosbörzén.

Indoklás: Közel másfél éve vártam ezt a napot, biztos voltam benne tavaly, amikor láttam az Alabamában játszani a hawaii balkezes irányítót, hogy 1/1-es lesz ezen a drafton, amennyiben jelentkezik. Borzasztóan sajnáltam, hogy megsérült, így egy kicsit vissza is fog csúszni a drafton, de az első 5 helyen fixen el fogják vinni. Igen, van egy kis sérülése még, de kivételes tehetség ez a srác, minden tud a sportról, mind vertikálisan, mind horizontálisan kiemelkedik már most a ligából, legalábbis a passzait tekintve. Ideális lenne egy újjáépülő Miamiban, ahol amúgy a szurkolók (és a csapat is) ezt várta egész szezonban, hogy utolsók legyenek, így megszerezhessék Tuát, de végül sikerült mérkőzéseket nyerni, így egyre távolabb kerültek tőle, de végül kapóra jött a sérülése. Miamiban egy éve csak azt lehet olvasni, hallani, érezni, hogy „tank for Tua”, vagyis tankoljunk Tuáért (~ a tankolás azt jelenti az amerikai sportokban, hogy csapatok/játékosok szándékosan teljesítenek alul, hogy az év végén minél rosszabb helyezést érjenek el, ez által remek draft pozíciót szerezve, ahonnan „feltankolhatnak” tehetségekkel). Minden miami lakos Tuát várja, én másfél éve ezt várom, ma az 1/5. helyen el fog kelni a balkezes irányító.

végeredmény: Tagovailoát a Miami Dolphins választotta ki => NYERT! 🙂