Indoklás: a Tigres Mexikó, és egyben Közép-Amerika egyik legjobb csapata. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy már Európából is olyan sztárokat tudtak átcsábítani ide, mint például Gignac, Aquino, Sobis vagy Guzmán, akik nemzetközi szinten is megállják a helyüket! A csapat tavaly nem véletlen játszott Libertadores Kupa döntőt, amit bár elbukott az argentin River Plate ellen, így is történetük egyik legnagyobb sikerét könyvelhették el. Idén szeretnének a 2. számú közép-amerikai kupasorozatban: a CONCACAF BL-ben is legalább döntőt játszani, ehhez pedig nem kell mást tenniük, mint megverni a fényévekkel gyengébb Queretarót. Azt a csapatot, amelyről több elemzést is olvashattatok már itt idén: általában sikeresen verettük őket. Az odavágó 0-0 -ás eredményt és nagyjából kiegyenlített párharcot hozott 2 héttel ezelőtt, de fordított pályaválasztással úgy gondolom erősen a Tigres felé billennek majd el az erőviszonyok! Tavaly 5-1 -re verték itt a Queretarot, és a Tigres magja azóta egyben maradt, legalábbis fontos a posztokon viszont semmit sem változott, míg a Queretaroból több kulcsember is távozott azóta. Ebből (is) kifolyólag hazai sikert várok, szerintem nincsenek a felek egy szinten. Tippem: 2-0
2-0=>NYERT!
