[:hu]Steve Johnsonnak (26.) egyértelműen a leggyengébb borítása ez. 14W – 18L a mérlege a Touron, de idén érdekes módon Houstonban mégis behúzta a salakos tornát, mivel ott sokkal gyorsabb a pálya, így a szervája is értékesebb, viszont az európai borítást nem kedveli annyira, többnyire ezeken hamar ki is esik, mint most Genfben a 3. körben, Párizsban pedig igazán lassú a map. Már Sugita ellen is megszenvedett, pedig 2-0-ra vezetett, de az adogatásai nem voltak rendben, így végül 2 tb-t is behúzott az ázsiai, majd a döntőre elfogyott és az amcsi behúzta, aztán Coric ellen is majdnem döntőszettre került sor pedig ott is 2-0-ra elhúzott. Dominic Thiem (7.), mint már írtam Nadal mögött a második legjobb salakidényt produkálta és ezt a Garroson is folytatja. Tomicot simán verte, Bolelli ellen az 1. szettben nem igazán ment neki úgy, ahogy szerette volna és breakelte őt az olasz, de azt a játszmát is behúzta végül és ezután már hozzá sem szagolhatott az adogatásaihoz. Eddig összesen 15 játékot vesztett el és 38-at nyert meg, ami igen szép mutató. Az osztráknak ez a legkedvesebb borítása, hiszen az egykezes fonákját is itt tudja a legjobban kihasználni, míg Johnson, amikor csak teheti, inkább a tenyerest választja, hiszen valamelyest javult már a fonákja, de még mindig nagyon gyenge Thieméhez képest, ezért várhatóan sok ingyen pontot szerezhet majd fonák oldali szervánál és várhatóan azt is fogja elég sokat tunkolni, hogy az amerikai hibázzon. A ki nem kényszerített hibák száma is sokkal több Stevenél, mint Dominál. Egyébként eddig, amikor összekerült az első nagyobb névvel, rögtön el is vérzett a RG-on 3-ban. Nagy a tudás- és formabeli különbség kettejük közt, így én egy 3-0s győzelmet várok, hiszen majd a következő fordulóban lesz az első komolyabb ellenfele Goffin személyében, addig tartalékolnia kell az energiáját és az ilyen meccseket rövid idő alatt 3-ban letudnia.

6-1, 7-6, 6-3=>NYERT! [:]