FAQ: magyar bajnokság, férfi NB I. / B. A tipp értelmezése, hogy a Szigetszentmiklós maximum 4 gólos különbséggel kap ki.

Indoklás:
Érdekes, hogy ennyire alábecsülik a Szigetszentmiklós együttesét, bár most kaptak ki a közvetlen rivális PEAC ellen 1-el (3 napja) úgy gondolom, hogy most a valamivel, de erősebb játékerőt képviselő Veszprémi U21 ellen több esélye lehet majd a csapatnak akár a 2 pont megszerzésére is, hiszen itt nincsenek olyan kiemelkedő játékosok mint az előző ellenfélnél a közel 80 gólos Szomor Olivér. Ez a fiatal csapat egyébként rengeteget hibázik és úgy egyetlen fiatalban sem látom azt, hogy valaha a felnőtt csapat kapujába kerülhetne, nem véletlen vannak a 7.helyen az NB1/B-ben is. Ősszel 4-el nyert hazai környezetben a Veszprém, igaz azóta megváltozott a SZKSK helyzete is, gyengült a csapat valamelyest. VISZONT! Ami nagyon fontos tényező, hogy hazai környezetben valami elképesztő fújást szoktak kapni és mivel az állambácsi által kedvelt együttesről beszélünk ezért nem is kell ezen meglepődni. Ma is számítok szép “csicsergésre” a bíróktól és akkor pedig nem, hogy 5 gólon belül marad majd a hazai csapat, de simán el is viheti ezt a meccset.

végeredmény: 28-26 => NYERT! 🙂

error: Ez a tartalom szerzői jog által védett!