FAQ: Salakpályás női Roland Garros.

Indoklás: Johanna Konta (26. a világranglistán, a 4. hely a legjobbja) a maga 14 W – 3 L mérlegével az egyik legpozitívabb csalódása az idei salakszezonban, kiváló formában teniszezik. És bár nem a salak a kedvenc borítása, ugyanez Sloane Stephensről (7.) is elmondható annak ellenére, tavaly egészen a döntőig jutott itt Párizsban. Akkor azonban ő mutatott topformát, idén viszont számomra nem elég meggyőző a tenisze. Jóval könnyebb sorsolás mellett is sokkal nehezebben vette ugyanis az első 3 fordulót, és bár utána meglepően könnyedén verte a salakspecialista Muguruzát (19.); ehhez azért az is kellett, hogy a spanyol lány nagyon sok hibával és eléggé idegesen játsszon. Kontára viszont pont hogy a hidegvér jellemző, így vele ugyanúgy meggyűlhet majd ismét a baja, mint a felek eddigi találkozóin (2-0 a H2H mérlegük az angol javára!). Ráadásul legutóbb mindössze 2 hete meccseltek egymással, Rómában, szintén salakon, és akkor Stephens arra fogta a vereségét (7-6, 4-6, 1-6), hogy nagyon zavarta őt a túl lassú pálya illetve a szél. Na már most ezt a mérkőzést a Philippe-Chatrier, tehát a centerpályán játsszák majd, amely eleve a leglassabb borítású terep a Roland Garroson! A szél pedig napok óta túlságosan erős Párizsban, amire még a férfi mezőny salakspecialistái (pl. Nadal) is panaszkodtak, ez pedig sokkal több ki nem kényszerített hibát indukálhat az afroamerikaiból, mint ami beleférhet. Value az underdog!

Végeredmény: 0-2 (1-6,4-6) => A tipp NYERT!