FAQ: Európa Liga – selejtező. A tipp értelmezése, hogy a Subotica nem kap ki 1 gólnál nagyobb különbséggel. 2 gólos vereségük esetén a tét visszajár.
Indoklás: a Sparta Prahánál nagy gondok vannak… Hiába rendelkeztek papíron a legjobb kerettel tavaly Csehországban, végül ez csak az 5. helyre volt elég, ezért indulhattak a Bajnokok Ligája helyett csupán itt az Európa Ligában. Az első selejtezőkör odavágóján azonban rögtön ki is kaptak csúnyán Szerbiában (0-2), aminek azonnal edzőváltás lett a vége… Minderre múlt hétvégén került sor, tehát gyakorlatilag 5 napja ül csak a kispadon a 60 éves Zdenek Scasny (korábban: OFI Kréta, Panathinaikos, Debrecen) mester, akit mi magyarok is jól ismerhetünk. Ennyi idő alatt azonban aligha fog tudni csodát tenni, így kétlem, hogy sikerül nekik jelen állapotukban megfordítani ezt a párharcot… A Zlatibor ugyanis nem egy rossz kis csapat, tavaly holtversenyben 3. helyen zártak Szerbiában és idén nyáron is eddig egész jók az eredményeik, 1 gólnál többel még senkitől sem kaptak ki. Ezt főleg a stabil védekezésüknek köszönhetik, az utolsó 4 meccsükön ugyanis összesen csupán 1 gólt kaptak, és ebben már a prágaiak elleni 1. derbi is benne van. Várhatóan ma is főként bekkelni érkeznek a Moldva partjára, de ha ma is annyi területet enged majd nekik a hazai együttes, akkor bőven bennük lehet akár még a gólszerzés is (~ ami már szinte biztosan lehozná az opciónk). Úgy gondolom nagyon torz ez a hendikep határ, amely csak annak szól, hogy Praha nagyobb nemzetközi rutinnal rendelkezik a múltból valamint hogy pénzben kifejezve nekik van erősebb keretük. A múlt héten mutatott focijuk alapján azonban a Subotica érdemli a továbbjutást! Tippem: 1-1
Eredmény: 2-1=> A tipp NYERT! 🙂
