FAQ: a tipp értelmezése, hogy legalább 2 góllal nyer a Shandong. 1 gólos sikerük esetén a tét visszajár.
Indoklás: még ropogós az infó, de gyorsan esik is miatta az odds, ezért érdemes már most lecsapni erre a holnap délelőtti meccsre. A Buriramból ugyanis nem épült fel sérüléséből Diogo (legjobb csatár, korábban: Olympiacos, Flamengo, Santos, Palmeiras), a thaiföldi válogatott Nuthum pedig eltiltott lesz! Ezzel lényegében a 2 legjobb játékosa esik ki a Buriramnak, pedig már velük együtt sem ők voltak ennek a párharcnak az esélyesei… A Shandong ugyanis fényévekkel jobb csapat a korábbi barzil szövetségi kapitány: Mano Menezes irányításával, a kezei alatt pedig olyan, ázsiai viszonylatban sztárnak számító játékosokkal, mint például: Tardelli, Gil, Jucilei, Aloisio vagy épp Montillo. Mivel a kínaiak nem bajnokcsapatként kerültek az AFC csoportkörébe, így selejtezőt kellett játszaniuk, amit 2 könnyed győzelemmel abszolváltak (nyertünk is rajtuk mindkétszer itt a csoportban, ha emlékeztek még rá). Azóta már a csoportkör 1. fordulóját is behúzták, jó formában (3 GY) vannak tehát, és egyelőre megállíthatatlannak tűnnek. A Buriram viszont december óta nem játszott tétmeccset egészen addig, míg múlt héten a koreai Szöul el nem pics*zta őket 6-0 -ra… Erre egyszerűen nincs jobb szó, ennyit tud a thaiföldi futball. Persze nem merem lenézni őket, ezért nem AH (-1,5) -lel fogadok ellenük, de a Shandong sikerében biztos vagyok, csak a gólarány lehet kérdéses. Tippem: 2-0, 3-0
3-0 => NYERT!