Indoklás: szökőévente kap csak ki a Corinthians, azaz a tavalyi bajnokcsapat (tétmeccsen november óta nem fordult ez elő velük), ma mégis úgy gondolom, hogy van érték a veretésükben. Egyrészt mert a gárda magja tavaly óta nagyon átalakult (több, mint 12 játékos távozott, köztük például a húzóembereknek számító: Renato Augusto, Gil, Jadson, Malcolm, Vagner Love és Ralf, valamint 6-an érkeztek is), és ennek köszönhetően a játékuk is erősen visszaesett a tavalyi masszív teljesítményükhöz képest. Másrészt mert 3 nap múlva fontos Libertadores Kupa meccs vár rájuk Paraguayban, ezért a kezdőcsapatból 8 játékos (Giovanni Augusto, Guilherme, André, Rodriguinho, Marlone, Elias, Felipe és Vendel) egy az egyben otthon maradt, így ők ma biztosan kihagyják ezt a találkozót. Harmadrészt pedig mert a Santos számára bizonyára nagy presztízzsel járna, ha el tudnák kapni saját közönségük előtt a bajnokot, és ezzel vehetnének revansot rajtuk a rosszul sikerült tavalyi évük után (csupán a 7. helyen zártak). A Santosnál nem voltak ekkora változások, mindössze a kezdő jobbhátvéd (Galhardo) és egy szélső középpályás (Geuvanio) távozott az alapemberek közül, de a mag idén is ugyanaz lesz. Mivel ez még nem a szó szoros értelmében vett bajnoki meccs, hanem csak egy tartományi „előbajnokság”, így értelemszerűen kicsi a tétje, ezért sem veszi a Corinthians komolyan. Várhatóan olyan kezdőcsapattal állnak majd fel, amelyet még sosem láttunk tőlük, és a szezon további részében a fontosabb meccseken talán nem is fogunk. Ezért tartom őket verhetőnek. Tippem: 2-0

2-0=>NYERT