FAQ: Labdarúgás, Európa Liga, selejtező. A tipp értelmezése, hogy a hazai csapat nyeri a mérkőzést. Döntetlen esetén a tét visszajár. 

Indoklás: meglepett az odavágó ezen a párosításon, hiszen az előzetesen esélyesebbnek vélt feröeri csapat gyengén teljesített. Bár, igazából a körülmények miatt, ami ma is szempont, talán érthető is. Ma ezen a mérkőzésen műfű lesz, amit egy 8-10 fokos hőmérséklet és egy egész napos esőzés “fűszerez” meg.. Ez a dolog pedig már nem a Runavíknak, hanem a Ballymenának lesz majd fura. Ők ugyanis hazájukban és otthonukban szinte csak élő füvön, és viszonylag melegebb időben szoktak hozzá a futballhoz. 2 gólos előnyük van, ami már alapból is inkább a biztonságot követeli majd meg, így a minőségben egyébként jobb Runavíknak ma több esélye lehet gólokat szerezni! Egyébként is a kinyíló, hajtós futball a feröeri csapat játéka, így kicsit érthetetlenül álltam az első meccs előtt. Tavaly a Hibernian ellen ezen a pályán 10(!) gól esett, és az a párosítás végeredménye összesítésben (5-12) inkább hasonlít egy vízilabda eredményhez, mintsem focihoz. Úgyhogy én ennek tükrében várok gólokat, de végeredményben inkább hazait! Tippem: 2-1

végeredmény: 0-0 => A tét visszajár. 🙂