FAQ: Spanyol Kupa. A tipp értelmezése, hogy a mérkőzésen maximum 7 sárga lap születik. Az automatikus piroslap 2-nek számít.

Indoklás: ennek a párharcnak az odavágójára is ajánlottam már a lap undert, és amit akkor elmondtam róla, azt most is tartom. “Az utóbbi 2 évben “elpuhultak” a Classico-k. Legalábbis nem annyira kemények már ezek párharcok, mint amilyenek korábban általában voltak. Ezt támasztja alá az is, hogy a felek utolsó 5 találkozójából (2, 6, 10, 4, 6) csak 1-szer dőlt meg ez a laphatár. Ráadásul: azon játékosok többsége, akik az utóbbi évek Classicoin hagyományosan sok sárga lapot kaptak (MascheranoIniestaDani AlvesNeymarS. Roberto illetve PepeC. RonaldoNachoMarceloIsco) már eligazolt ezekből a klubokból illetve várhatóan nem fog ma játszani.” A Spanyol Labdarúgó Szövetség azonban ismét nem bízta a véletlenre a dolgot, és az ország egyik legjobb sípmesterét: José Maria Sanchez Martinezt küldte erre a mérkőzésre, akinek mindössze ~ 4,8 -as lap / meccsátlaga van idén. Valószínűleg azért rá esett egyébként a választásuk, mert ő menedzselte le többek közt sikeresen (4 lappal) például az októberi Classicot is a bajnokságban; illetve 2017-ben meglepően békésen képes volt levezényelni (mindössze 2 lappal!) a Spanyol Szuperkupa döntő visszavágóját is. Ez lesz összességében a 4. Classicoja, és mindegyiken nagyon ügyesen vissza tudta fogni az indulatokat, nagyon kevés büntető cédulára (2, 6, 4) volt legalábbis szüksége a fegyelmezéshez. Van tehát elég rutinja a Barca – Real összecsapásokat tekintve, és úgy gondolom elég tekintélye is a sztárok előtt ahhoz, hogy még egy kupa elődöntő visszavágó se fajuljon vérengzéssé a kezei között. Automatikus piros lapot eleve csupán 1-szer mutatott fel eddig ebben a szezonban 19 mérkőzés alatt; anélkül pedig ugye 8 sárga lapra lenne szükség ahhoz, hogy megdőljön ez a laphatár. Irreálisnak érzem. Tekintve, hogy olyan is csak 1 alkalommal fordult elő vele idén… Nem számítok túlságosan durva vagy kemény meccsre. Tippem: 6 büntető lap

Végeredmény: 4 büntető lap => A tipp NYERT!