Indoklás: A két csapat idén kétszer találkozott az alapszakaszban, mindkétszer egri győzelem született. Mióta elkezdődött a rájátszás iszonyatos formában van a PLER, 6 meccsen 9 pontot gyűjtöttek és az utolsó helyről kiléptek a kieső zónából ennek a nagyszerű sorozatnak köszönhetően. Sérültek a mai napon egyik csapatnál sem lesznek. A mérkőzés érdekessége még, hogy az a Dobrovits-Tájok kettős fújja a meccset aki idén 2 mérkőzést vezetett a PLER-nek Budapesten és mindkétszer győzött a hazai csapat (Vác 31-30, Mezőkövesd 28-27), tehát nyugodtan kijelenthetjük: szoros mérkőzésnél inkább a hazai csapatot fogja támogatni a bírópáros. Eddig a rájátszásban a Balmazújváros tudott csak a lőrinci sportcsarnokban nyerni, illetve a Mezőkövesd harcolt még ki döntetlent miután az utolsó másodpercben sikerült egyenlíteniük s így pontot rabolni a PLER otthonából. Otthon nem kaphat ki a PLER, a szövetség se hagyja már 2 éve, hogy kiessen az utolsó budapesti csapat, úgyhogy hazai sikert várok mindenféleképpen.
29-26 => NYERT!