FAQ: Magyar női bajnokság, A osztály. A tipp értelmezése, hogy a Pécs nem kap ki 5 pontnál nagyobb különbséggel.
Indoklás: amellett, hogy hazai pályán nem is lehet más a célja a PEAC- Pécs(10.), mint a győzelem, van miért visszavágni a zalai csapatnak, hiszen tavasszal rajtuk keresztül vezetett volna az út a legjobb négy közé a play off során, ám kétszer is alulmaradtak Horti Dóráék ellen. Az idei évadra alaposan átalakult a bronzérmes zalai gárda, Gáspár Dávid helyett Molnár József a vezetőedző és a légiósok közül is csak a holland erőcsatár, Boonstra Ndiba maradt, viszont volt két nagy visszatérő a zalaegerszegieknél, Kirby Burkholder és Nagy Dóra. Előbbi legutoljára Miskolcon pattogtatott, 2018. januárjában az MTK elleni bajnokin szakadt el a keresztszalagja. Nagy Dóra is megjárta Miskolcot, a DVTK-tól előbb Győrbe, majd idén nyáron vissza, Zalaegerszegre vezetett az útja. Rajtuk kívül a csapat erőssége a 18,4 pontot átlagoló amerikai magasember, Hayes Keyona, illetve a már említésre került Horti Dóra továbbra is a ZTE NKK-ban pattogtat. A negyedik légiós a bosnyák Delic Andela, akire az egyes-kettes poszton számít a Molnár József – Horváth Zsófia edzőpáros, az U20-as posztot pedig Kovács Georgina tölti be.A felkészülés során kétszer is megmérkőztek a zalaiakkal, mindkétszer győztesen hagyták el a parkettet a pécsi lányok, így hát ma is dominanciát várok majd a csapattól. Az öt forduló elteltével két győzelemmel és három vereséggel a hetedik helyen állnak Nagy Dóráék, Zalaegerszegen 80-71-re legyőzték az UNI Győrt, Cegléden pedig 77-65-re tudtak nyerni. Két utolsó mérkőzésüket elveszítették, mindkettőt hazai pályán, az NKE Csata és a DVTK is bezsebelte a győzelemért járó két pontot. A Pécs talán túlvállalta magát azzal, hogy elindította a hölgyeket az eurókupa küzdelmein mert egyenlőre ez a 10. hely nagyon karcsú egy ilyen minőségű kerettől, de már körvonalazódni látszik, hogy el kell engedni a nemzetközi kupaszereplés a bajnokságban való előrelépés miatt. Most megtehetik az első lépést, szerintem szoros jó iramú mérkőzés lesz és a végén a hazai gárda fog örülni.
Végeredmény: 79-73 => A tipp NYERT!
