FAQ: kosárlabda, Magyar NB1 női. A tipp értelmezése, hogy a PINKK maximum 17 pontos különbséggel kap ki.

Indoklás:
Ami a vasárnapi, PINKK Pécsi 424 elleni ütközetet illeti, ugyan a sereghajtót fogadják a PEAC-os lányok, mégsem egyszerű a helyzet, ugyanis több játékosuk is belázasodott, vagy egyéb egészségügyi okok miatt nem tudott edzeni a héten, azaz szinte az orvosok fogják összeállítani a csapatot a mérkőzésre. Cierra Bravard és Szabó Fanni után – akik a DVTK elleni meccset ki is hagyták – Kaposi Pálma is magas lázzal otthon feküdt a hét második felében, Gémes-Sarok Niki pedig térdfájdalmak miatt kényszerült kihagyni az edzéseket. A péntek esti edzésen Taisiia Udodenko panaszkodott hasi fájdalmak miatt, ő a szombati napját töltötte a sürgősségin. Volt olyan délelőtti edzés is a héten, amikor mindössze öt játékossal edzettek, estére csatlakoztak az egyetemisták és az iskolások, velük együtt duzzadt nyolcra a létszám. A PINKK Pécsi 424 nemrég erősödött negyedik légiósával, Sanja Mandic-csal, és játékban is egyre ütőképesebbek, így a fentiek miatt is komoly, kétesélyes rangadó kerekedhet vasárnap este, hiszen sok mindent így a már biztos 7. helyezett PEAC-tól nem hiszem, hogy várni lehet akiknek elsődleges célja a csütörtöki MK találkozó ahol a TFSE elleni találkozó jóval fontosabb mint ez a semmit nem befolyásoló bajnoki mérkőzés. Úgy gondolom, hogy a vendégeket még fűti a vágy és az új edzővel is szeretnének bizonyítani. Nem lennék meglepődve azon sem ha nyernének itt, de ha 17-nél többel ki tudnak itt kapni akkor a világ balfékjei.

végeredmény: 77-85 => NYERT! 🙂