Indoklás: meglepőnek találom, hogy emelkedik a szorzó erre az opcióra, de talán ez csak egy trükk a fogadó irodák részéről, hogy elijesszék a laikus fogadókat a „vendég” opcióról, mert már így is biztosan sokan fogadták túl a spanyolok nyeretését. Hiszen papíron az Atletico Madrid rendelkezik jobb kerettel (pl.: Griezmann, Costa, Koke, Gameiro, Torres, Oblak, stb.), nekik nagyobb a nemzetközi tapasztalatuk és talán picit jobb teljesítményt is nyújtottak idén. Simone mester fiai évek óta a Bajnokok Ligájával együtt járó kettős terheléshez vannak szokva, és játszottak több kupadöntőt vele mind a hazai, mind pedig a nemzetközi porondon. Ez pedig egy olyan fajta magabiztosságot és rutint ad számukra, amely már önmagában meccsdöntő tényező lehet. Emellett fontosnak tartom, hogy míg a „matracosok” egy Real Madridot tudtak maguk mögé utasítani Spanyolországban, addig a Marseillenek még a 4. helye sem biztos jelenleg Franciaországban! Sokkal stabilabb és eredményesebb tehát a spanyolok futballja ebben a szezonban, és nem is meglepetés, hogy itt vannak most ebben a fináléban. Ezzel szemben az Marseillet szerintem senki sem várta ide, hiszen már több, mint 10 éve semmit maradandót nem alkottak a nemzetközi porondon. Idén mondjuk a korábbihoz képest jobb a keretük, de Thauvin, Payet és Mitroglou kivételével még így sem rendelkeznek igazi sztárokkal, akik megjártak volna topbajnokságokat is. Ráadásul utóbbi 2 sérüléssel bajlódik, ahogy a középhátvéd Rolando is. Emiatt például az ő posztján az alapvetően védekező középpályásnak számító Luiz Gustavo fog kezdeni, amely nem egy életbiztosítás… Sokat nyertünk idén a Marseille nyeretésén a francia kiscsapatok ellen, de az az igazság, hogy amikor igazán nagy falakba ütköztek, rendre csalódást okoztak. Kikaptak az egyenes kieséses szakaszban a Bragától (0-1), a Leipzigtól (0-1) és a Salzburgtól (0-2) is, pedig ezek az együttesek jóval elmaradnak az Atletico szintjétől… Ha pedig még ez nem lenne elég, érdekes statisztikai tény, hogy az utolsó 14 Európa Liga kiírásból 8-at a spanyolok (Valencia, Sevilla, Atletico Madrid) nyertek meg, a franciák viszont mindössze 1 elvesztett döntővel rendelkeznek (épp a Marseille révén még 2004-ből)! Ennek pedig nem csak az az oka, hogy a hispánok hagyományosan komolyan veszik ezt a sorozatot, hanem az is, hogy egyszerűen jobb a focijuk nagyon sok nemzetnél Európában, például a franciákénál is! Ha nem is sima, de viszonylag magabiztos Atletico sikert várok. Tippem: 0-1, 0-2
0-3=> NYERT! 🙂
