[:hu]Indoklás: Habár az évet elég borzasztóan kezdte Andrey Kuznetsov (73.), a salakszezonra azért összekapta magát. MC-ban Berdych verte a 3. körben 3 szettben, Budapesten nagy meglepetésre Lorenzi, majd Madridban rögtön az 1. körben kifogott egy Tsongát, aki szintén csak 3-ban tudta verni, Genfben pedig Wawrinka ejtette ki az elődöntőben. Azt gondolom, hogy most már tényleg megérett az ATP-szintre, a kisebb 250-es tornákon szinte mindig jól szerepel, de az 500-asokon is, de most a salakszezonban lett igazán stabil a játéka. A szervái rendben vannak, a fonákja is sokat javult és a hálónál is egyre jobban játszik. Andy Murraynek (1.) az idei éve nagyon gyenge eddig. A könyöksérülése még mindig nem jött rendbe, ezt főleg a szerváknál tapasztalhatjuk, az alapvonalról még mindig pazarul játszik és eléri labdákat. MC-ban Ramos verte, Barcelonában Thiem, aztán Madridban 1. körben Coric és Rómában is 1. körös vereség Fognini ellen. Ebből a 4 játékosból 3-an top10-en kívül vannak, így Kuznetsov is tudja, hogy lehet esélye Murray ellen, így hatványozott erőbedobással játszanak ellene, mert érzik, hogy most meg lehet őt verni és az nagyon nagy szó, ha meg tudod verni a világelsőt, sokat dob az önbizalmukon is. Ja, és pár napja antibiotikumos kezelést kapott és akkor ugye a könyöke sincs rendben és még a formája is rossz, míg az orosz srác az elmúlt hetekben elég jól játszik. 2014-ben egy Grand Slamen, a US Openen már találkoztak, akkor 3-1-re nyert Murray és most még inkább benne van az a Kuznetsov-szett a meccsben, sőt talán most még jobban meg fogja tudni szorongatni a skótot.
Tippem: 3-1, 3-2
6-4, 4-6, 6-2, 6-0=> NYERT![:]
